„Azt mesélik, hogy a Galileo indítása után Carl Sagan érdekes ötlettel állt elő. >>Mivel az űrszonda, hogy elegendő sebességet szerezzen a Naprendszer külső részeinek felderítéséhez, a Vénusz körül vesz majd lendületet, és aztán elhalad a Föld mellett, teszteljük le magunkon a műszereit. Keressünk életet a saját bolygónkon!<< Az ötlet jó volt, így a NASA fejesei rábólintottak, és amikor a Galileo visszaérkezett, errefelé fordították a műszereit. És – állítólag – az űrszonda nem érzékelt életet a Földön. Szívesen megkérdezném erről Sagant, de már nincs közöttünk.”
Bajza utca 18., este 18 óra: Írószövetségi SF Szakosztály találkozó, a MetaGalaktika11 antológia bemutatója. Mondatfoszlányok:
"A magyar tudományos-fantasztikus
irodalom évszázados múltra tekinthet vissza, de jelene sem megvetendő,
amelyben egyúttal jövője is benne foglaltatik", 9 novella mellé társulnak tanulmányok, s mutatják be az eddig bejárt utat. A beszélgetésen
részt vett Antal József, Kasztovszky Béla, Kovács T. Mihály, László Zoltán, Szélesi Sándor írók - és szerkesztője, Németh Attila.