Elhunyt George Scithers
Az április 17-i szívinfarktust követően, nyolcvan éves korában, 2010. április 19-én elhunyt George H. Scithers író, szerkesztő.
Scithers pályája kezdetén, 1959-ben a science fiction iránt érdeklődve az Amra nevű kétszeres Hugo-díj nyertes amatőr magazinhoz került szerkesztőként. Ő volt az alapító szerkesztője az 1977-től 1982-ig működő Asimov-nak, majd szerkesztője 1982-től 1986-ig az Amazing Stories-nak.
1987-ben Darrell Schweitzerrel és John Betancourttal együttműködve felélesztette a Weird Tales-t, és csak 2007-ben hagyta abba az aktív szerkesztést, hogy nyugalmazott szerkesztőként folytathassa tevékenységét.
1973-ben Owlswick Press néven megalapított egy szakkiadót, és számos művet adott ki, legutoljára a Cat Tales: Fantastic Feline Fiction-t 2008-ban. Nem csak szerkesztéssel és kiadással foglalkozott, hanem írt is. Első fantasztikus témájú írása az If-ben 1969-ben megjelent Faithful Messenger, ezt követte az 1976-ban Karl Würf név alatt megjelent, és egy Damon Knight által inspirált történet, a To Serve Man.
Szerkesztőként hét Hugo-díjra jelölték, ebből kettőt el is nyert 1978-ban és 1980-ban. 2001-es Worldcon-on közönségdíjas lett, megnyerte a Word Fantasy-díjat 1992-ben Darrell Schweitzer munkatársaként, és 2002-ben megkapta World Fantasy életmű-díját is.
Locusmag
Elhunyt Corey Haim
2010. március 10-én hajnalban Corey Haim eltávozott az élők sorából. A 38 éves színészt drogtúladagolás gyanújával szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni. A tini-bálvány életében nem ez volt az első hasonló eset, néhány éve stroke-ot kapott - szintén a drogoktól.
Filmjei közül talán a legemlékezetesebb az Elveszett fiúk volt, de sok más filmben is szerepelt az elmúlt 25 évben.