Íródüsszeia bejegyzései

Robert J. Sawyer is a Hugo-díj jelöltjei között van. A Wake, vagyis Ébredés című regénye 2009-ben jelent meg először és a WWW-trilógia első kötete. A Wake két központi témát boncolgat. Az egyik az öntudatra ébredés, a másik az észlelés, mindezt két személyen keresztül mutatja be. A főszereplő egy 15 éves vak tini, Caitlin. Az interneten találnak egy új gyógymódot, ami talán segíthet Caitlin állapotán. Mindehez Sawyer hozzátesz egy komoly betegséget, amely Kínában ütötte fel a fejét illetve egy csimpánzot.

Azóta már megjelent a második kötet is, mely a Watch címet kapta.

Hazánkban jelenleg a Flashforward: A jövő emlékei című könyv kapható.

Éééés egy jó hír a Sawyer rajongóknak....Mint már korábban is említettük Sawyer is jön a jövő hétvégi Könyvfesztiválra. Szombaton (április 24-én) tart könyvbemutatót illetve elérhető lesz a Galaktika standjánál.

Clive Barker honlapján festményein, vázlatain keresztül láthatjuk, hogy hogyan alakult ki Abarat elképzelt világa: képileg és hogy született meg belőle maga a történet.

Az első kép szerelmesei a másodikba is belekerültek, pontosabban kibővítette világukat. Clive később úgy döntött újra festi a szerelmeseket, sokkal világosabb és központi helyre. Így a második képen (ami esetünkben a harmadik) is Elathuria a gyönyörű növénylény és párja, a félénk fadáj, Numa Sarj.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

És itt egy másik történet. Clive először Féregfát álmodta meg, Kremátor Kristóf hadihajóját, még 1999-ben – a könyv előtt. A pasztell rajzon (mely 3 papírlap összetéve) a hajót az Izabella nyugodt vizein ábrázolja. Ezt többször is megfestette: több alakkal és baljósabb vizeken. Később, miután a hadihajóhoz történet is párosult, a hajó maga is sokkal fenyegetőbbé vált. Ezt jól mutatja a második kép, mely már abszolút illik a történetben szereplő monstrumhoz.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Clive igen kicsi és gyors vázlatokat készít, ha ihletet kap, azonban ezek általában utat találnak nagyobb méretű vásznaira, de előfordul a pasztell s egyéb technikák is. Az első képekből jól felismerhető Mr. és Mrs. Scattamun, akik már a könyv és olajfestmények előtt konkrétan megjelentek Clive fejében.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Persze ha nincs a közelben rajzlap, bármi megfelel, hogy a hirtelen kipattant képet, karaktert, narratív töredéket felvázolja. Rengeteg vázlat, feljegyzés segítségével alkotja meg történetét, festményeit. Ezeken azonnal felismerhető Leeman Vol, Kremátor Kristóf apródja, s a vázlatok alapján a karakterhez először elképzelt tulajdonságok Kaiapharhoz hasonlítják, a „kémek mesteréhez”.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

A következő egy víz alatti utcajelenet: Csirkevárról. Abszurd humorral mutatja a nonszensz és valóságos elemeket az elárasztott városban. Dolgozott pasztellal, tollal, s legvégül olajjal.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Itt a durva vonalak és tömör festékkezelés ellenére, ez az egyik legmeghatározottabb, részletesen ábrázolt hely a történetben:

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Mánia Mutter a gonosz karakterek, s egyben királyi méltóságok közé tartozik. Szemérmetlenül gonosz, s csak az hajtja, hogy unokája, Kremátor Kristóf fejét megszerezze. A képen a Kremátor toronyhoz érkező Mánia Mutter látható.

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

[Az oldalon főleg a második részhez kapcsolódó részleteket is közöltek, ettől most eltekintenék – ígérem, ha egyszer lesz annyi időm, hogy kibogarásszam a könyvből, pótolom, ó és a neveket is meghagytam angol változatban… - nem megkövezni]

Az Abarat könyvek merőben eltérnek eddigi írásaidtól. Mi késztetett arra, hogy erre az útra lépj rá, mi ihletett?
Gyerekként nagyon sok fantasyt olvastam – bár így visszagondolva akkor még nem fantasynak hívták – CS Lewis Narnia Krónikáit, JRR Tolkien A gyűrűk urát, és még sok más hasonlót: Kenneth Graham, JM Barry, Lewis Carroll is ide tartoznak. Mindenképpen megemlítendő egy sokkal korábban élt „fantaszta”, William Blake is, aki egyszer azt mondta, hogy „az ember saját törvényeinek rabszolgája, vagy egy másik emberé”. Azt hiszem ezek az írók megalkották saját törvényeiket, egy olyan új, alternatív világot, ahol mások a szabályok, az őrület, a csoda, a bizarr dolgok világa ez. Mindig is szerettem volna úgy és olyan világot teremteni, mint Lewisé vagy Tolkiené a fiatalabb közönség számára.

A történet vagy a képzelet, a művészi képek álltak össze előbb?
A „művészet”. Ahogy Michael Crichton írta a Jurassic Parkban, hogy az élet mindig megtalálja a maga útját, úgy az álmok, a képzelet is. Mielőtt irodalmi formát öltött volna, a tudatom legmélyéről először olajfestményen tárult fel ez a világ. Már a festés elején megmutatkozott, hogy egy különleges képpel lesz dolgom, olyannal, ami eddig még egyik festményemhez sem volt hasonlítható. Csak lassan fogtam fel – lassan is haladtam vele –, hogy egy egész, különálló világ lesz belőle.
A kép két évvel az előtt készült, mielőtt komolyan elgondolkoztam volna egy összefüggő (irodalmi) történeten. Még főhős, főhősnő sem volt. Egyszerűen csak festettem, s nem hagytam figyelmen kívül Paul Klee-t, aki egyszer azt mondta „a rajzolás a vonalak sétáltatása”, nem én kerülök a vászonra, hanem a gondolataim az ecseten és a színeken keresztül, egyikből születi a másik.

Abaraton van kedvenc szigete?
Két kedvenc szigetem is van. Az egyik Odom's Spire, a 25. órában álló sziget - mintegy az időn kívüli hely. Ez mindennek a mozgatórúgója. Az ember találkozhat önmagával, gyerekként, idősként, másik nem képében. A mágia és az átalakulás helye ez. A másik az az Éjfél, vagy Gorgosszium, Kremátor Kristóf "otthona". A gonosz sötét világa ez, ahol minden halloweeni szörnyűség létezik. Olyan hely ez, mely kedvenc (a középkorban élő festők, főleg Heironymus Bosch) festőimnek képeihez hasonlatos.

Forrás

Clive Barker, a magyarul is megjelent Abarat sorozat (Abarat, Abarat - Varázsórák, véres éjek) szerzője. 1952-ben született, angol író és rendező.

Liverpool közelében született és tanult. Az egyetemen angol irodalmat és filozófiát hallgatott, majd Londonba költözött. Itt színdarabokon dolgozott, írta, rendezte és játszott is bennük. Már ezekben a kori munkáiban jelentkeznek a későbbi írásira jellemző horrorisztikus, fantasztikus olykor erotikus motívumok. Pár darab: History of the Devil, Frankenstein in Love, Subtle Bodies, The Secret Life of Cartoons, és kedvenc festőjéről, Goyáról szóló darab is ide sorolható, a Colossus. Később nyomtatásban is megjelent három színműve, a kötet összefoglaló elnevezése az Incarnations (The History of the Devil, Frankenstein In Love, Colossus).

Elolvasom »

Előkészületben: Majipoor krónikái

Robert Silverberg csodálatos Majipoori világa folytatódik. A Lord Valentine kastélya után 1983-ban jelent meg a novellákból összeálló Majipoor Chronicles (munkacím: Majipoor krónikái). A történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, olykor Hissune (az első részből megismert fiú, aki Valentine-nal tartott kalandos útja során) kapcsolja össze közjátékszerűen a krónikák részeit.

Egyes novellák már megjelentek - némileg más formában - az Omni, Fantasy & Science Fiction, és az Isaac Asimov's Science Fiction Magazine-ban. Majipoor világának részleteivel ismeretet a szerző, apró kalandokról számol be, de nem Valentine sorsával foglalkozik.

A fordítás alapjául szolgáló tartalomból (a címek, ill sorrend nem feltétlenül egyezik meg a most előkészületben lévő kötettel):

Elolvasom »

David Brin a Hasonmás c. filmről beszámol blogján élményeiről...

Ok, a blog kommentárjai alapján gondolom, hogy már biztosan sokan várnak arra, hogy az új Hasonmás c. mozifilmről beszámoljak. Rengeteg e-mailt kapok magáról a filmről (mint az várható is, szóval a tényekkel kezdem.  A film alapja Robert Vendetti képregénye, mely néhány évvel a Dettó után jelent meg. Érdemes még megjegyezni, hogy a Dettó forgatókönyvén az egyik legnagyobb forgatókönyvíró dolgozott, Leslie Dixon (Overboard, Mrs. Doubtfire, Pay it Forward). A Paramount Studiosnál már néhány éve körbejárt a forgatókönyv asztalról asztalra, és most itt tartunk, csak hogy érthető legyen a sorrend és az alapötlet érdekei…

De tényleg olyan hasonló lenne a történet?

Elolvasom »

Robert Silverberg interjút adott 2004-ben a Locus Magazinnak. Sok témát érintettek, részletek:

50 évet szenteltem az életemből a science-fiction írásnak és szerkesztésnek. Hogy nekem mi a sci-fi, azt leírtam a Robert Silverberg’s World of Wonderben, amit most Science Fiction: 101-nek hívnak, ill. legújabb összeállításomban a Phases of the Moonban. Ezekben a könyvekben azt is leírtam, hogy számomra mi ad ihletet, mi az, ami beindítja a fantáziám.

Az első könyvben azon írók novellái olvashatóak, akiktől a legtöbbet tanultam, akik nagy hatással voltak rám, pl.: Alfred Bester, Philip K. Dick, Robert Sheckley, C. L. Moore, stb. A Phases-ben pedig az van, amit én csináltam. Vagyis amit ténylegesen tanultam 69 évnyi olvasás után.

Elolvasom »

A hazai közönség is pozitívan fogadta David Brin Dettó c. regényét, de nem csak itt volt sikeres, „belhonban”. A regény 2002-ben jelent meg, s jelölték is négy rangos díjra (Hugo, Locus, John W. Campbell, és Arthur C. Clarke-díj), de nemcsak a kritikusok, az olvasók is hamar megszerették.
Előbb a történetről: a társadalmi, technológiai fejlődés elérkezett egy olyan pontra, ahol az emberek létre tudják hozni saját másolataikat.

Elolvasom »

Egy különös és furcsa, vegyes energiahasználatú üvegtorony emelkedik nemsokára Hanti-Manszijszkban, Szibériában. Ez a szokatlan felépítésű építmény olyan környezetvédelmi stratégiát használ majd, mely Szibériának újdonság, bár az egykori Szovjetunióban is próbálkoztak hasonlóval – hiába. Az épületet Foster és partnere.
Az épület egy erdő kellős közepén áll, két pódiumszerű nyúlvánnyal a torony két oldalán, melyek mintha csiszolt gyémántok lennének, segítenek a torony megvilágításában. Az épületet úgy tervezték, hogy kihasználja az energiaforrásokat, az épület formája, struktúrája a nap energiáját használja fel, hogy megvilágítsa az épületet. A tervek szerint 280 méter magas lesz, 161,000 négyzetméter területen fog állni az épület, mely üzletközpontként (business center) és hotelként fog szolgálni.
Ez a felépítésű szerkezet emlékeztethet Robert Silverbergnek 1970-ben írt Üvegtorony c. történetére, ahol egy tehetős, de különc figura épít üvegből tornyot az Északi-sarkkörön.

   A kanadai sarkvidéken, a Hudson öböltől nyugatra emelkedik Simeon Krug tornya, mely már eléri a 100 métert is. Messziről csupán egy csillogó-átlátszó vékonyka csík.

  Krug androidjai felváltva, három műszakban dolgoznak, amikor sötétedik, milliónyi, 1 kilométernyi magasságban kifeszített reflektor gyullad fel és kapcsolja be az északi oldalon lévő fúziós generátorokat.

  Milyen magas lesz? – kérdezi Quenelle. „1500 méter” válaszolja Krug. „Egy hatalmas gépekkel teli üvegtorony, melyet egy kívülálló sem érthet meg. Majd működésbe lép és elérhetjük és beszélgethetünk a csillagokkal…”

Foster + Partners Architects további munkái

További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Ha neadjisten valaki csinálna magáról egy-két agyagmásolatot, nem árt, ha pár dologgal tisztában van a dettótechnológiával kapcsoltban. Néhány gyakorlati példa Davi Brin Dettó című regényéből:

Golyóálló overál
„Nyakig begomboltam a zubbonyomat, és ellenőriztem, hogy rohammaszkom pontosan, s egyszersmind kényelmesen illeszkedik-e hozzá. Clara saját kezűleg varrta magánnyomozó-szerelésemet azokból a high-tech fonalakból, amelyeket egységének katonai raktárából lovasított meg. Remek cucc.

Elolvasom »

Olvasóink megzavarására párhuzamosan az elsővel elindítottuk az Íródüsszeia második évadát, amelynek főszereplője nem más mint a képen látható úriember. Nem kell azonban aggódni, folytatódik az első éved is, Robert Silverberggel.

David Brin tudós, született szónok, technikai ezermester és sokat tapasztalt író. Írásai többször vezették a New York Times bestsellerlistáját, többszörös Hugo- és Nebula-díjas. Legalább 20 nyelven lefordították vagy egy tucat művét.
1989-ben írt ökológiai thrillerje, az Earth, megjósolta a globális felmelegedést, a kibertér dominanciáját, közeli jövőképe igazolódott, a World Wide Web – vagyis az Internet – elterjedése. Ez ihlette az 1998-as, posztapokaliptikus környezetben játszódó, A jövő hírnöke c. filmet (Kevin Kostner rendezte).

Elolvasom »

Majipoor sorozat részei:

•    Lord Valentine kastélya (1980) Locus nyertes és Hugo jelölt, 1981
•    Majipoor-krónikák (1982, várhatóan idén lesz az első magyar kiadása)
•    Valentine Pontifex (1983)
•    The Mountains of Majipoor (1995)
•    Sorcerers of Majipoor (1997)
•    A Hetedik Szentély (kisregény, 1998, Legendákban)
•    Lord Prestimion (1999)
•    The King of Dreams (2001)
•    The Book of Changes (kisregény, 2003, Legendák II)
•    The Sorcerer's Apprentice (novella, 2004, Flightsban)

Interjú részletek Majipoorról:

Elolvasom »

Az emberiség megoldotta az űrutazás problémáját, s idővel újabb és újabb világok részévé vált. Ilyen Majipoor bolygója is, ahol az emberek mellett még számos faj él. De a „földies-emberi” élet nem hasonlít egy űrutazáskori 21. századi állapotra: nincsenek a bolygón csillagközi űrállomások, az emberek sok más fajjal együtt alkotják a majipoori lakosokat, színes világfaluhoz hasonlóan, ahol az őslakosok rezervátumokba szorultak.

Elolvasom »

Silverberg 1959-ben „visszavonul” a sci-fitől. Ennek ellenére a könyvek nem tűntek el az életéből: főleg antológiákba írt rövidebb novellákat, ill. utószókat regényekhez, távol maradt a sci-fi világától. Egyre több prózát írt, mint a Treasures Beneath the Sea –t 1960-ban, majd a Lost Cities and Vanished Civilizations-t 1962-ben. Silverberg nyereségesebb vizek felé evezett (ahogy ő emlegette): 1960 és ’70 között közel 70 könyve jelent meg, főleg kedvelt szakterületeiben alkotott, őstörténet, régészet, feltárások. Időközben nagy számban írt Don Elliot vagy Eliot néven „lightosabb” erotikus, pornográf témájú regényeket is.
Frederik Pohl, a Galaxy szerkesztője, győzte meg Silverberget, hogy térjen vissza a science-fictionhoz. Újabb történeteiben sokkal kidolgozottabbak a karakterek: a cselekmény mélyebb, a szereplők élethűbbek. Ihletet nem csak napjaink legsikeresebb SF íróitól kapott, hanem az ógörögöktől a modern művészekig, mindent saját személyiségéhez formált.

A hatvanas évek végére az író személyiségének sötét oldala mutatkozott meg, a történetekben a magány és az elszigeteltség érzése uralkodott. Megszabadult a heroikusság és boldog végkifejlet, a happy end szükségszerűségétől (ehhez hozzá járult a szerkesztők és olvasók ízlése is). Történeteinek „sötét íze” van, gyakran kétértelmű a végkifejlet. Témáival felszínre került a legtöbb történetben a transzcendencia: az ember földi élete tele van nyomorúsággal, ezért kell lennie egy alternatív, másik, jobb világnak is valahol.
Ekkor született az Éjszárnyak, Dying Inside, Üvegtorony, Downward to the Earth, The Book of Skulls, Shadrach in the Furnace. S ennek az időszaknak a termései hozták meg számára a díjakat is, például az Üvegtoronnyal vagy a Shadrach in the Furnace-val Nebula, Hugo és Locus SF díjakra jelölték, A Time of Changes pedig meghozta számára az első Nebula-díjat.
Azonban 1973 az ún. „kiégés” éve, kényszernek érezte az írást, hiábavaló erőfeszítésnek. Abbahagyta rövidebb történeteit, csupán néhány regényéhez fordult oda. A szerkesztők, rajongók kérései ellenére is visszavonultsága egészen 1978-ig tartott, amikor írás közben találta magát, s megszületett a Lord Valentine kastélya, a Majipoor történetek első része.
A ’80-’90-es évek munkáiról elmondható, hogy sokáig írta őket, de jóval kidolgozottabbak. Van azonban egy érdekes (és talán idegesítő) jellegzetesség is bennük: a szerelem egy szereplőjét sem kerüli el… Írásaiban nem a „legigazságosabb” a karakterekhez, hiszen bemutatja minden gondolataikat, életüket, motivációikat. Ez nem azt jelenti, hogy a történetek unalmasak lennének, sőt, sok konfliktus szerepel bennük, ami így válik többoldalúvá, s szereplői sem klisékből alkotott figurák, bábok.
Az 1980-as évek a személyes életében hoztak változásokat: elvált első feleségétől, majd feleségül vette az író Karen Habert. Néhány esetben dolgoztak is együtt, mint a The Mutant Season-ben, s néhány antológiát is szerkesztettek.
Ma San Franciscóban él feleségével. Legújabb publikációi novelláit tartalmazza (The Alien Years és The Longest Way Home), ill. a végleges Majipoor könyvek is megjelentek. Két nagy szerkesztése is volt az utóbbi időkben: Legends (fantasy) és a Far Horizons (SF). A legtöbb munkáját (a ’70-es évekből) most újra kiadják.

Így új kiadásban megvásárolható a Lord Valentine kastélya is a Galaktika boltban.

Egyedüli gyerekként született 1935-ben, New Yorkban. Bár mindig nagyon óvta magánéletét a publikumtól, írásaiból úgy tűnik, hogy magányos és szomorú gyerek volt, aki a science-fictionban és a fantasy-ban talált menedéket.
1949-ben a Spaceship nevű amatőr újságnál kezdett, s 1953-ban megszületett a Fanmag című első, profi írása a Science Fiction Adventures-nak. Az első fikciós műve a Grogon Planet volt, mely elnyerte a Britishe magazin Nebula Science Fiction díját. 1955-ben látott napvilágot első regénye, a Revolt Alpha C.
1956-ban diplomázott (irodalomból) a Columbia Egyetemen, s feleségül vette Barbara Brown-t, egy elektronikai radarokra, fénytani készülékekre specializálódott mérnököt. Irodalmi gyökerei ugyan befolyással voltak egy ideig írásaira, azonban nem sokáig tudott műveiben távol maradni a sci-fitől.

Elolvasom »