« Alekszandra és a Teremtés növendékei Harry Harrison az Édentől nyugatráról - 2. rész »

Így készült a Flashforward

Robert J. Sawyer a Flashforward megszületéséről saját honlapján mesélt néhány éve, most pedig elolvashatjátok, hogyan is írt róla…persze magyarul. :)

1975-ben, amikor 10. osztályos voltam a középiskolában, megalapítottam az iskola Sci-fi klubját. Húsz évvel később, 1995-ben tartottunk egy találkozót a klub évfordulójának alkalmából. Mindannyian meglepődtünk, hogy mennyire más lett az életünk, ahhoz képest, mint amit elképzeltünk annak idején. Több régi tagtársunk is megházasodott és el is vált időközben. Senki nem azt a foglalkozást űzte, amit régen eltervezett. Én paleontológus akartam lenni, Ted állatorvosként képzelte el magát, Rick filmkészítői karrierről álmodott, Bruce pedig rendőrtisztnek készült.

Húsz évvel később sci-fi író lettem. Ted informatikus, Rick pedig ügyvéd lett. Az a srác meg, aki rendőrnek készült, most séfként dolgozik. Abban az egyben azonban egyet értettünk, ha visszagondoltunk az iskolai évekre: „Ha akkor tudjuk, amit most… mennyivel jobban alakultak volna a dolgaink!”
Nos, egy sci-fi író nem hallhat egy ilyen elméletet anélkül, hogy ne akarja letesztelni a valóságban. És megszületett a tizenegyedik regényem, a Flashforward.
A történetben a CERN egyik kísérlete félresikerült és a Föld minden lakója két percre belepillanthatott - a huszonegy év múlva esedékes - jövőjébe. Az emberek rádöbbennek, hogy az életük, a karrierjük és a házasságuk is teljesen más irányba halad. A regény bemutatja ennek a tudásnak a jó és rossz oldalát is egyaránt. Természetesen egy két perces jövőbenézés frusztráló lehet. Belekezdenél egy olyan házasságba, amiről tudod, hogy nem tart örökké és húsz év múlva már úgyis mással élsz együtt? Hogyan várnád első gyermeked születését, ha tudnád, hogyha felnő egy könyörtelen orgyilkos lesz?
Sok más regényemhez hasonlóan, a Flashforward is egy nagyon emberi történetet kombinál egy elmepróbáló ötlettel. Szerintem akkor igazán jó egy sci-fi, ha olyan szituációkkal szembesíti az embereket, amik minden képzeletet felülmúlnak. – Ez az, ami mozgatja ezt a műfajt, egyetlen szabály van, az, hogy az ember vég nélkül írjon.

Galaktika bolt

Írta: Dot_hugi | Időpont: 2010. febr. 17. 2010. febr. 17. 15:33 7 komment
Kategóriák: GFK
Címkék: flashforward | könyv | Sawyer

Eddig 7 komment érkezett ()


  • 1.  asda:
    2010. 02. 17. 16:34

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


  • 2.  rzs:
    2010. 02. 18. 9:37

    asda:
    Ezt láttad a jövődben? :-D


  • 3.  aosseter:
    2010. 02. 23. 16:50

    Igaz, nem ide való de a Galaktikabolt előkészületben lévő könyvei közül Clarke: Mélység címűnek nem találtam magyar tartalmi leírását az árát azt igen....


  • 4.  Dot_hugi:
    2010. 02. 24. 15:50

    Remélhetőleg hamarosan pótolni tudjuk majd ezt a hiányosságot. Azt megígérhetem, hogy a könyv megjelenése előtt mindenképp lesz leírás róla. De pontos időpontot még én sem tudok.


  • 5.  ati:
    2010. 02. 27. 13:44

    Még Sawyert!!!!!!Ez nagyon jó!!!!!!!!


  • 6.  Hackett:
    2010. 03. 01. 14:56

    És még Vinge-t, mert a Szivárvány tövében is zseniális. :)


  • 7.  ati:
    2010. 03. 01. 17:06

    Flashforward ha lehet már ilyet mondani, az idén a legjobb sf.A Vinge könyvet ma kezdtem el,eddig csak jókat hallottam róla....Ja meg Hackett-et is!!!!!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.