Búcsúzni nem tudok. Szófukar létemre az ölelés illene hozzám (ahhoz meg sosincs merszem), ráadásul ezt egy blogon nehéz lenne véghezvinni. Nem ragozom, hogy mennyire jó volt itt, ezt úgyis tudja mindenki. Nehéz tudomásul venni, hogy elmegyek, de remélem, hogy nemcsak nekem fognak hiányozni akikkel együtt dolgoztam, hanem azért egy kicsit én is nekik… Köszönet és hála:).

a_liz

De a blog tovább él (nah, azért én is), íme:

Gricman Kata (Dot_hugi)

Hol is kezdhetném én, a történetemet? Eredetileg királylány akartam lenni, de a világ és a földrajzi határok keresztülhúzták a számításaimat… úgyhogy kellett egy B-terv és teremtettem egy saját országot. Katalandia – csakhogy stílusosak legyünk :) - álomvilágom térképén, jobbról a harmadik sziget. Eddigi életem során mindig az álom- és a valóvilág között próbáltam lavírozni.  Most pedig ott kezdem, hogy eljutottam a BKF-re. Eme felsőoktatási intézményben, az elmúlt két és fél évben több-kevesebb sikerrel a fejembe verték az újságírás mibenlétét. Most pedig, mint gyakornok – magyarra fordítva mindenes - írom ezeket a sorokat.

Ennek a félig-meddig állásnak köszönhetően örököltem meg Alíztól a blogot. Kávét főzni már tudok, úgyhogy nagy baj nem lehet.:) Egyéb érdekességek rólam? Létrehoztam egy kedves cimborámmal a WAN-törzset, „ahol élünk és nézzük mi wan.” Meghonosítottam a Start wearing purple napot. A képregények, mangák, könyvek és rajzfilmek vagy anime-k töltik ki unalmasabb perceimet. Előbbiek szépen sorakoznak a polcomon, ahol minden megtalálható a Háború és békétől (igen, magamtól akartam elolvasni) kezdve Tim Burton: Rímbörtönéig. Szinte mindenféle fajta könyv van már ott… úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokoládéval...

Most pedig megpróbálom befejezni a „bemutatkozásomat” mielőtt még egy regényt kerekítek azokból a követhetetlen gondolatmenetekből, amik átsuhannak az agyamon… mindenkinek jobb lesz így. :)

üdv nektek:)