« Hajszőnyegszövők Sci-fi és tudomány - Stuart Andrews (folyt.) »

Sci-fi és tudomány - Stuart Andrews

 

A sci-fi mindig is ihletője volt a tudománynak, mára azonban lehet, hogy kiégett a tudományos fantasztikumból a tudomány? A kérdést Stuart Andrews vizsgálgatta.

Eleinte Jules Verne és H. G. Wells adta a sci-fi és tudomány különleges kapcsolati zamatát. Ezek a történetek ösztönözték az ember, hogy fedezzen fel új világokat, akár a Földön kívül vagy az óceán mélyén. Ezzel párhuzamosan pedig a a valóságban működő technológia is hatott a science fictionra. Az ezekből születő írások megmutatták nekünk, hogy mi lesz/lehet az emberiség sorsa, ha eléri a csúcstechnológia legfejlettebb szintjét. Ez kiterjedt az űrversenytől a számítógépekig egyaránt.

A hackereknek köszönhetjük részben a PC és internet gyorsabb forradalmát, és a sci-fi irodalomra is óriási erővel hatottak. Az írók és szakemberek közötti határvonal sem volt határozottan elválasztható, tudósok, mérnökök kezdtek el sci-fit írni, s a sci-fi írók is futurológusokká váltak. Az írás és a számítástechnika kapcsolata egyre erősebb szálakkal kötődik egymáshoz, s ez a kapcsolat pillanatok alatt a közeli- és távoli jövőbe repít minket.

A jövő víziói

A világ legnagyobb vállalataira tényleg hatással lehet a sci-fi? Egyes laboratóriumok megengedhetik maguknak, hogy a legtehetségesebb embereket maguk köré gyűjtsék (a Microsoft tavaly csak erre 8 milliárdot költött). S valóban így van, Bruce Hillsberg, az IBM tároló rendszerek igazgatója szerint: az igazi sci-fi a jövő látomásait festi le, és gondolkodásra késztetik az embert, hogy az a technika megvalósítható-e, lehetséges-e napjainkban? Hillsberg úgy véli, hogy sok high-tech rajongó egyben sci-fi fan is, ami jó hatással van, hiszen a fantázia adta lehetőségek ösztönzik a kutatót a kreatív gondolkodásra. „Nem szó szerint kell venni, a kutatók nem a filmen látott vagy könyvben olvasott konkrét találmányok megszállottjai. Csupán a tudomány, technika fejlesztéséren van hatással, mozgatóerőként működik, motivál.”

Rengeteg nagy számítógépes fejlesztő, feltaláló volt sci-fi rajongó, pl.: Apple - Steve Wozniak, Netscape - Marc Andreessen, Tim Berners-Lee, Google - Sergey Brin, vagy a GNU Linux megalkotója, Richard Stallman. Paul Allen, a Microsoft társalapítója még sci-fi múzeumot is támogatott Seattle-ben.

 

Oda-vissza

Nagyon hamar felfedezték a sci-fi írók maguknak a számítógépes technológiában rejlő lehetőségeket. Az ’50-es években Isaac Asimov írt egy hatalmas, intelligens számítógépről, Multivacról, mely végül Az utolsó kérdésben is megjelent (1973). Asimov is belátta, hogy idővel a számítógépek egyre kisebbek és egyre nagyobb teljesítményűek lesznek, de Multivac egy olyan fejlett és hatalmas óriás, mely tereken és időn kívül áll. Asimov csupán a fejlődés idejét mérte fel pontatlanul – szerinte több ezer év kellett volna, hogy egy számítógép mobiltelefon méretűvé váljon. Asimovnál is nagyobb számítógépes jövőlátó Arthur C. Clarke volt.

Munkássága (és sikerei) a ’68-as filmnél és regénynél kezdődött, a 2001: Űrodüsszeiánál, megteremtette HAL-t. Clarke és Kubrik HAL megtereméséhez segítséget Marvin Minskytől kért, a MIT Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának (Artificial Intelligence Laboratory) igazgatójától. Másfelől a film inspirációként hatott a mérnökök és tervezők egy új generációjára, mint az előbb említett intézmény következő igazgatójára, a még ifjú Rodney Brooksra. A 2001 számítógépe egyszerre volt valóság és álom, a filmet Brooks igazi forradalomnak és inspirációnak tartotta, „mert egy olyan helyen nőttem fel, ahol a technológia nem volt túl hangsúlyos, így a film után igazán érdekelt Al. S megtudtam, hogy a valóságban is voltak olyan emberek, akiknek hasonló gondolatai támadtak (…) a film valóban inspirált, motivált a Mesterséges Intelligencia Laboratóriuma felé.”
Clarke a World Wide Web megalkotójára is hatással volt. Tim Berners-Lee egy 1997-es interjúban említette Clarek varázsos hatását, egy ’64-es novellára hivatkozott, a Dial F for Frankensteinre, ahol a számítógépek egy olyan küszöböt lépnek át, ahol megtanulnak hálózatban kapcsolódni és önállóan gondolkodni.

Virtuális valóság és a vírusok

A sci-fi nem csak a pozitív oldalát ösztönözte a számítástechnikának. A vírusok és hackerek is regények oldaliról léptek ki. John Brunner 1975-ös regénye, a The Shockwave Rider egy hihetetlenül előre látott jövő: nagyszabású hálózatokat mutat be, hackereket, géntechnológiát, mindezt a köztudatba lépés előtt. A könyv széles körben elismert lett, alapkönyve volt a születőben lévő hacker mozgalomnak. Sőt a könyvben szerepel egy olyan öngeneráló, mely a hálózatokon keresztül bárhova eljuthat, titkokat kutat ki, semmisít meg.

1982-ben John F Shoch és John A Hupp, a Xerox PARC kutatói létrehoztak egy összetevőt: egy programot, mely célja, hogy azonosítsa a hálózatban a CPU ciklusokat, de ez túlnőtt saját magán. Brunner „féregnek” nevezte a programot a könyvben, ennek hatására Shoch és Hupp kölcsönözte is a kifejezést.

Vernor Vinge 1981-ben írta a True Namest, mely talán még „prófétaibb” a The Shockwave Ridernél, az internet kultúra és mentalitás bemutatása máról visszatekintve hátborzongatóan ismerősnek hat. A történet a hacker kultúrát szintén erősen befolyásolta. Az Amazon.com könyvei között is említik, sőt szerintük bár nem hivatalos, de kihagyhatatlan olvasmány az oktatásban.
A sci-fi és számítógépi világ ténylegesen is találkozott, ez volt a cyberpunk mozgalom. Nagy alkotói és ösztönzői voltak William Gibson Neurománcával, Raymond Chandler és Philip K Dick, sőt a Szárnyas fejvadász is Ridley Scott-tól – fűszerezve a neonfényekkel és városi hanyatlással. Gibson átlépett a virtuális térbe, az internet, mint alternatív valóság ötlete nagy hatással volt mind írókra, mind kutatókra. Az online világ, globális hálózat és ember-gép vegyítés ötleteit számos alkotó tovább fokozta, l. a Mátrix (a film címét adó szót Gibson használta a kibertérre).

 

(folyt. köv.: ami a Neurománc után volt...)