Kicsit lemaradva, de csatlakoztam a Hajszőnyegek olvasóihoz.
A címadás és az egész történet a hajszőnyegek körül forog. Az olvasó előtt a titkot már a fülszöveg feltárja, sőt már az első fejezet-novella bemutatja e világ „vallását”, hogy érzékeljük annak súlyát, hogy milyen valakit szolgálni egy egész életen át, milyen feláldozni mindent, azt is, amit ajándékba kaptunk az élettől. Ennek az életnek az eredménye a szőnyegek, mintázatuk és színük a személyiség, az események, a készítő napjainak tárgyi mása.

S ahogy a szőnyegeken a csomók, szálak és minták egymásutánja, akár a könyv szavainak, mondatainak és fejezeteinek szövése, a szálak olykor találkoznak, majd elválnak, hirtelen félbeszakadnak. Mint Ostván, a kereskedőnő, Nillian, mindenki kap egy fejezetet, egy egész mintát, hogy bemutassa egy istencsászárság emberi oldalait. De mindig új minta kezdődik, melybe olykor beleér még az előző szál, egy fejezet hőse után, később csak említés szintjén kapunk róluk információkat. Ezért ne is reménykedjen senki egy főhősben, mindenki erre a sorsa jut, egy történet, egy élet. S valóban, más is rámutatott, hogy itt nem karakterekről vagy jellemekről lenne szó, hanem életképek villanásszerű töredékéről.

Mind a könyvben, mind egy mintás szőnyeg esetén, nem elég egy apró részletet látni, az olvasó és néző az egészet akarja átérezni, mindent meg akar érteni, ez igaz a cselekményen belüli világra is, de ők ezt a célt soha nem érhetik el (ahogy mi sem saját életünkben, hatalmas tudást megszerezhetünk, mint tette ezt Emparak, de ő soha nem érzete a szövők kényszerútjának életét). Egy sor, társadalomképpel és az érzelmek színes skáláján végigzongorázott képet kapunk, a cselekmények is olykor kacskaringós fordulatot vesznek (Ha majd újra látjuk a csillagokat fejezet), olykor ornamentikus mintákban oldódnak fel (pl. a Fuvolaujj fejezet). Ahogy egyre térünk át másik és másik szereplőkre, sehol – még a császárnál sem – találkozunk olyan tudattal, mely értené az eddig olvasottakat, átérezné azt, amit az olvasó érez. Így jutunk el magához a császárig és vallási fanatizmusának lerombolásáig, s a rejtélyig: a hajszőnyegek császári értékéig. A császár és a lázadók egykori vezéregyénisége egy személy, s saját terve a veszte (nem ok-okozati értelemben). Mindez egy ősi és ízig-vérig emberi viszály miatt, melynek következményeit a több ezer bolygó hatására egy bolygó és lakosai szenvednek el. Az örök, hosszú életet elérhet az ember, tarthatják istennek, de nem lesz az.

Egyfajta értelem keresés ez: kezdve a hajszőnyegszövőkkel és az őket körülvevő, a szőnyegek szállítóival, lázadni akarókkal és lázadókkal, s magát a császári környezetet is ideértve. De az időkön és tereken, dimenziókon átívelve ugyanúgy emberi viselkedéssel találkozunk a hajszőnyegszövő bolygón, a palotában, s a „bolygók közötti” viszonyokban. Mindenki csak ember, s mi hordozzuk magunkban a mintákat.

A novellák önállónak is felfoghatóak, mégsem kezelhetőek úgy, de még novellás-gyűjteményhez sem foghatóak, hiszen az egész adja ki azokat a mintákat, melyekből felfogjuk a cselekmény menetét, átérezzük azok mondanivalóját. A rész és egész különleges kapcsolata ez. Ha külön nézzük, beleeshetünk a novellához hasonlítás és a széteső érzés csapdájába, ellenkező esetben pedig nem látjuk meg a lényeget: messziről csupán egy császárság és annak megdöntését. Nem emel ki egyetlen szálat sem, nem fontosabb a császár Ostvánnál, nem is kap hangsúlyosabb történetet. Ha kiemelünk valakit, hiba, hiányérzet maradhat utána, mert mindenki ugyanúgy „él”, állapotról és létezésről van szó, nem klasszikus cselekményegységről.

A cselekményről, emberekről, állapotokról beszél mindenki, én is, ezért bocsánat, ha nem merültem bele teljesen a történet menetébe, de nincs mit tenni: ebből a szemszögből teremt az író sci-fit. A lírások és környezetfestések kevésbé tűnnek fel az olvasónak, háttérben maradnak. A könyv folytatás-előzménye a Quest, rejtély, hogy olvasható lesz-e magyarul. Itt egy kis zárójel: