Galileo's Dream szerzője, Kim Stanley Robinson magyarázza el, hogy miért nehezebb utópiát írni, mint disztópiát, s miért érdemes a történetet a jövőbe helyezni.

Disztópiát írni könnyű, napjainkban akár az újságok főcíméből összerakva is egy disztópia kerekedik ki, bárki tudna írni. De az utópia már nehezebb, és fontosabb is, hiszen azt kell leírni és elképzelni, ami biztos, hogy jó, ami a gyerekeinknek lenne a legjobb, olyanról írni, ami tökéletes lehetne. Összefoglalni azt, amire egész civilizációnk törekszik.

Sir Thomas More-ral kezdődött, ő találta fel maga szót is, utána több fő irány kirajzolódott, a legfontosabbak: Bellamy klubok sora jött létre, miután megírta a Looking Backwardot, nagy hatással volt a progresszív mozgalomra az amerikai politikában; H. G. Wells makacs kitartással írta utópiáit több mint ötven éven át (nem csinált belőle üzletet), melyek már felvázolták azt, ami a háború utáni szociális biztonságérzettel kapcsolatos. Az utópiák is hatással vannak a világra. Még Ectopia is, Ernest Callenbachtól, nagy hatással volt a hippi korszak utáni generáció családi élet és kapcsolatrendszer újraépítésében.

Az utópiákban is felmerülnek problémák és konfliktusok, amik ugyan úgy valósággá válhatnak.  Aztán jönnek a szokásos támadások – kezdenek unalmassá válni – politikai oldalról, vagy tudatlanságból fakadók. A politikai kritikák elemzése érdekes lehet: „az utópiák unalmasak, hiszen nincs bennük semmi konfliktus, a történelem fogaskereke megáll bennük, s nagy művészet sincs bennük, mert nincs meg az ihlető erő, a dráma.” – Az éhséget nem ismerő, fejlett országok emberének álláspontja ez, de az az érzésem, hogy jobban törekednének megvalósítani és nagyobbra becsülnék az utópiát, ha éhség, betegség állapotai uralkodnának és egy dobozokból, szalmából álló kunyhóban élne…

És ha meg is valósulna egy igazságos és statikus fejlett világ, biztos vagyok benne, hogy még akkor is lenne elég dráma az életben, ezt próbáltam bebizonyítani a Pacific Edge-ben. Még akkor is elmúlhat a szerelem, még akkor is lenne halál. Ennyi is elég lenne. A szörnyűségek, értelmetlen tragédiák lecsökkennének, de még így is maradna a drámai kínálatból…

Szóval az utópia csupán az egyik útja ezeknek a dolgoknak az érdekes bemutatására, hogy mindez, a világunk, mennyire törékeny, mennyi munkát jelent. S mindehhez még hozzájárul a sci-fik általános felvetése: ez igen is lehetne, megvalósítható, akár jobban, többet.

A szöveg alapjául szolgáló interjút készítette: Terry Bisson, io9.com