« Ha eltűnne az ember - a Disney világában MetaGalaktika11 bemutató »

2012 után 2013, mozi után TV

Roland Emmerich új filmmel "sújtotta" a mozikat, most úgy látszik, a TV sem marad ki a játékból. A rendező megerősítette az EW-nek (Entertainment Weekly), hogy egy sorozaton dolgozik már, melyet maga a film ihletett. A hírt a rendező a film premierjén közölte (nov. 4.). A film producere, Mark Gordon lenne a TV sorozat producere is (aki nevét jegyzi már a Grace klinika és a Private Practice).

Emmerich szavai szerint a sorozat 2013-ban, a katasztrófa után indulna. Az emberek új életének kezdetéről szólna. Az öltelet magától a rendezőtől és Harald Klosertól jött (a film írója és producere is), felkeresték Mark Gordont, aki nem ellenezte az ötletet... Az emberek egy kis csoportja lenne a főszerepben, akik túlélték a világvégét, talán egy egy érintetlenül maradt szigeten. Hogy mihez kezdenek, hogyan építik újra a világot, azt még maga a rendező sem tudja, hiszen olyan sok a lehetőség.

Állítólag Gordon már elkezdte a tárgyalásokat Hollywoodban. Szerinte a sorozat életképes lehetne heti rendszerességgel, bár szavait nem erősítette meg egy TV stúdió sem.

A film sok mindent felvet, a katasztrófával minden ember másképp néz szembe, hogyan és a kultúrát milyen módon lehet átörökíteni, megmenteni, egyTV sorozat pedig még érdekesebben, részletesen mutathatná meg mindezt Emmerich szerint.

Első filmkritika, a Filmvilág blogján

Források: movieweb.comEW.com

 

 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 10. 2009. nov. 10. 9:35 1 komment
Kategóriák: Programajánló

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.