« Novemberi programajánló Megvalósult, megvalósulandó sci-fi »

Első évad, hetedik rész: előkészületben


Előkészületben: Majipoor krónikák

Robert Silverberg csodálatos Majipoori világa folytatódik. A Lord Valentine kastélya után 1983-ban jelent meg a novellákból összeálló Majipoor Chronicles (munkacím: Majipoor krónikái). A történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, olykor Hissune (az első részből megismert fiú, aki Valentine-nal tartott kalandos útja során) kapcsolja össze közjátékszerűen a krónikák részeit.

Egyes novellák már megjelentek - némileg más formában - az Omni, Fantasy & Science Fiction, és az Isaac Asimov's Science Fiction Magazine-ban. Majipoor világának részleteivel ismeretet a szerző, apró kalandokról számol be, de nem Valentine sorsával foglalkozik.

A fordítás alapjául szolgáló tartalomból (a címek, ill sorrend nem feltétlenül egyezik meg a most előkészületben lévő kötettel):

 

1. Thesme és a Ghayrog

A történet jóval Lord Valentine és az emberi faj hódítása előtt kezdődik. A nem emberi fajok is még csak most kezdenek betelepedni a bolygóra, s ekkor Narabal csak egy határ menti apócska város, ahol éldegél egy Thesme nevű lány. Thesme a szerelmi csalódások után rájön: nem biztos, hogy Nabaral lenne a neki megfelelő hely, így hát összecsomagol és magányában az erdőbe költözik. A lány megtanulja, hogy hogyan élje túl a vadont egyedül, és hogy élvezze a magányt. Egy nap az idegen fajok egyik, egy sérült Ghayrog vetődik a kunyhója közelébe, akit gondozásba vesz. Közben rádöbben, hogy talán túl sokáig volt egyedül...

2. A változás ideje

Majipoort az emberek meghódították, rezervátumokba kényszerítve az őslakosokat. A bennszülöttek - a piurivarok, alakváltók - nem veszik jó néven ezt a behatolást, azonban az emberek egyre nagyobb számú inváziója és technológiái is arra késztetik őket, hogy gerilla módszerhez folyamodjanak és rejtőzködjenek (úgy, hogy felveszik az emberi alakot). Ekkor lép közbe Lord Stiamot király, aki egyszer és mindenkorra véget szeretne vetni a konfliktusnak. Stiamot szemszögéből látjuk az eseményeket, akinek törvényei és parancsai jelentős változásokat hoznak a bolygó életében.

3. Az utazás ötödik éve

Majipoor egy igazán hatalmas bolygó, ahol három kontinens zsúfolódott be az egyik féltekére, meghagyva a másikat a víznek, a Nagy-tengernek. Melyet még soha, senki sem utazott át. A nagya felfedezések idején járunk, Lord Valentine korszaka előtt, és Sinnabor Lavon kapitány úgy dönt, hogy körülhajózza Majipoort és átszeli a Nagy-tengert. Minden jól megy, azonban az utazás ötödik évében a kapitány egy igazi kihívással találja szembe magát: furcsán vonagló, tengeri algaszerű lényekkel.

4. Calintane vallomása

Majipoor emberi uralma alatt, 14 ezer év során az egyik legkülönösebb történet fűződik Arioc pontifexhez, aki úgy végrendelkezik, hogy egy nő, az Álomsziget királynője legyen az utódja. Calentine szemtanúja volt a bürokrácia útvesztőinek, s vallomásában képet kaphatunk ennek háttéreseményeiről.

5.  Az ellopott álmok sivataga

Dekkeret, ge yifjú lovag jelölt Suvrael száraz, déli kontinense felé indul hogy vezekeljen egy kíértő balesetet követően. Útja során egy kétes alak, Barjazid vezeti, aki segít neki átjutni egy kísértet járta, veszélyes úton. Dekkeretet útja során álmok sújtják, melyek az ő életét is veszélyeztetik. Amikor felfedi a kísértő álmok forrását, Majipooron az élet megváltozik, már soha nem lesz ugyan olyan. A történet néhány eseménye új szemszögből világítja meg a Lord Prestimion és a King of Dreams regényeket.

6. A lélekfestő és az alakváltó

Therion Nismile egy lélekfestő Lord Thraym idejében, jóval Lord Valentine előtt. A lélekfestés egy high-tech művészi forma, ahol a művész közvetlen lenyomatot képez elméjéből (vagy lelkéből) egy vászonra. A történet idejében Therion az egyik legnagyobb lélekfestő művész, azonban megelégeli a Vár-hegy tökéletesség igényét, ezért kivonul a társadalomból, s épít magának egy kunyhót Zimroel erdejében. Itt találkozik egy Sarise nevű hölggyel, aki szintén magányában éldegél. Theriont itt is kétségek sújtják, hiszen nem tudja eldönteni a nőről: valódi vagy egy alakváltó.

7. Bűn és bűnhődés

Lord Kinniken uralkodása alatt, nem sokkal Lord Valentine előtt, egy igen ritka és súlyos eset történik: egy gyilkosság. Sigmar Haligome egy üzletember, aki vitába keveredik egyik beszállítójával, egy Gleim nevű emberrel, akit végül a Stee folyóba lök. Mivel nem voltak szemtanúk, úgy dönt, hallgat az ügyről és éli tovább életét,  mintha mi sem történt volna. Mindaddig, míg el nem kezdődnek a szörnyű álmok. Az álmokat Suvrael titokzatos ereje, az Álmok királya küldi. A történet a majipoori igazságszolgáltatást mutatja be, s hogy a királynak mi a szerepe mindebben, ill. a bűntudat és a megváltás örök kérdései is felmerülnek.

8. Álomfejtők között

Az álomfejtő Tisana már szerepelt Lord Valentine történetében is egy keveset, de annál jelentősebb helyen: először ő mondta ki nyíltan az igazságot Valentine igazi kilétéről. Itt korábbi életéről kapunk egy rövid epizódot: az álomfejtők tanításai és vizsgáztatásai során.

9. Tolvaj Ni-moyában

Inyanna Forlana egy harminc év körüli nő, aki elégedett életével: boltos egy hegyi kisvárosban, Velathys-ban. Egy nap két férfi érkezik a Pontifex pecsétjével, s közlik vele, hogy örökölt egy kastélyt Ni-moya hatalmas városában. Összes holmiját eladja, hogy a városba tudjon utazni, de amikor odaér, rájön, hogy becsapták. Hogy megélhessen, csatlakozik a város tolvaj bandájához, a Grand Bazaarhoz. Ez egy elismert és köztiszteletben álló szervezet, melyet nem tekintenek bűnbandának, de ez ellentmond egy régi boltos ösztöneivel. A lány sokat tanult új szakmájáról és a világról, melybe kellőképpen beilleszkedett. A történet közel áll a Majipoor krónikái után következő kötethez, a The Desert Stolen Dreams-hez.

10. Voriax és Valentine

Valentine, a Lord Valentine kastélyában megemlít egy olyan eseményt, ahol ő és testvére egy boszorkánnyal találkoznak, aki megjósolja nekik a jövőt: mindkettőjükből király lesz egyszer.

A kötet lezárásképpen közvetlenül visszautal az előző kötetre...

Forrás: majipoor.com

Első rész: Lord Valentine kastélya

Második rész (előkészületben): Majipoor krónikái

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 4. 2009. nov. 4. 5:31 6 komment
Kategóriák: GFK | Íródüsszeia

Eddig 6 komment érkezett ()


  • 1.  kwindu:
    2009. 11. 05. 9:12

    Hát nek valahogy még nem sikerűlt meg barátkozmi Majipoor világával. Magyarán még nem olvastam Lord valentint pedig meg van az első kiadás. De most meg ígérem hamarosan neki látik.Igaz már egyszer meg próbltam da az első két három fejezetnél meg akadtam. Azért adok neki még egy esélyt biztos ami biztos:-) Ja, meghint én vagyok az első:-)


  • 2.  a_liz:
    2009. 11. 05. 20:41

    Érdemes nekiülni még egyszer, ha a fantasy nem is érdekel, a leírások igazán élvezetesek. Már csak ezért is várom a következő részt, Majipoorról többet lehet elvileg megtudni - remélem így is van:)
    És örülök ha van komment:)ebből legalább látni, ha valakit erre fúj a szél.


  • 3.  aosseter:
    2009. 11. 06. 9:14

    ˝erre fúj a szél˝? Folyamatosan olvasom a bejegyzéseidet, de például Lord Valentint.. nem olvastam még ezért is kíváncsian várom az újabb és újabb ajánlókat. Legközelebb megpróbálom Kwindut megelőzni...:)


  • 4.  Sam Reed:
    2009. 11. 06. 10:45

    Miért lenne ez fantasy? Egyébként valóban érdemes elolvasni őket.


  • 5.  a_liz:
    2009. 11. 06. 18:47

    Jó, igaz, nem csak fantasy, de voltak olyan részek, ahol személy szerint nekem inkább arra billent a mérleg... persze döntse el mindenki magának.
    és örülök akit minden nap erre fúj a szél:)hála


  • 6.  kwindu:
    2009. 11. 06. 22:05

    Oké most kezdtem újra olvasni igérem most tűrelmesebb lesszk:-) Ja és engem nem lehet meg előzni:-)))

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.