2009. november

« 2009. október 2009. december »

Ostendo

Talán ez lesz a következő olyan technológiai kütyü, amit előbb-utóbb ki kell cserélni az otthonokban (pénztárcától függően, hogy mikor): nagyobb interaktivitás, felbontás, valósághűség.

 

 

„A felbontás 2880 × 900 képpontnyi, a hátulról vetítős DLP-technológiának köszönhetően pedig a válaszidő igazán impozáns, alig 0,2 ms. A készüléket készítő Alienware már tavaly se rejtette véka alá, becélzott vásárlói rétege a tehetős, játékos kedvű felhasználók, azonban az Ostendo személyében megjelent a konkurencia. Az Ostendo ugyanis továbbgondolta az ötletet és a csapat nem egy, hanem egyszerre három 2880 × 900 felbontású CRVD monitort állított hadrendbe, így a felhasználó 8640x900 képpontnyi adatot dolgozhat fel egyszerre. A technológiai megvalósítás itt is DLP-technológia, a készülékért pedig "mindössze" 6500 dollárt, azaz közel 1,2 millió FT-ot kell leperkálnunk.”

 



Forrás: Játékok.hu

 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 30. 2009. nov. 30. 6:31 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Sci-fi és tudomány - Stuart Andrews (folyt.)

Forrás

Neuromancer és a mesterséges intelligencia között nem egyenes az út: Neal Stephenson 92-es könyve a Snow Crash is közbelép. Stephenson nem csak kiváló író, de lelkes számítógép rajongó és programozó – az a fajta ember, aki szabadidejében matematikai feladatokat old meg. Nagy képzelőerővel megáldott író ő, aki Gibson és Vinge gondolatait tovább fokozta egy virtuális, valóság alapú internet felé, mely nem is tűnik olyan lehetetlennek. Az „avatar” elnevezés elterjedését is neki köszönhetjük, a köztudatba emelte az online személyiséget. Legnyilvánvalóbb befolyása a Linden Labs' Second Life-ra volt. Bár a Linden alapítója, Philip Rosedale állítása szerint az ötlet hamarabb jött a regénynél, elismeri, hogy olvasta a könyvet és hatására kikristályosodtak ötletei. „Amikor a Snow Crash megjelent, már bennem volt a szándék egy virtuális valóság létrehozására” – mondta Rosedale 2007-ben a New York Timesnak. „De a Snow Crash persze sokkal vonzóbban festi le, s még mindig inspiráló erőként hat a tökéletesítés felé.” Stephensont ez pedig nem is nagyon érdekelte, mikor a Chicago Tribune újságírójának nyilatkozott. Saját bevallása szerint is rengeteg időt tölt a virtuális valóságban amit nem cserélnék le, hogy Dickenst olvassak, vagy hogy akár Toszkánába utazzak.”

Egy másik virtuális eszköz, ami szintén a Snow Crashből: egy 3D-s, globális információs műszer, mely a földrajzi és alapadatokat egyesítve térképezi fel a „tájat”:
„Hiro figyelme a Földre fordult. Fantasztikusak voltak a részletei. A felépítése, világossága, bárki észrevehette, hogy a szoftver, mellyel feltérképezi a bolygót, különleges, nem kispályás. Nem csak a kontinenseket és óceánokat illetően. Olyan volt, mintha Föld körüli pályára állt volna egy adott, földrajzi pont, LA felett, megmutatta az időjárási rendszert, a hatalmas galaxisokként forgó felhőket, melyek csak úgy lebegnek a föld felszíne felett, a szürke árnyakat a jégsapkák felett, melyek töredeznek s a tengerbe zúdulnak.” [Sajnálom, de nem találtam meg a könyvben az adott részletet, ha meg lesz kicserélem!]

Azért ez egy kicsit ismerős lehet…2006-ban, a Keyhole társalapítója, John Hanke alkalmazta a Google-n, ez a Google Earth, mely a Where 2.0. konferencia beszélgetési témája is volt. „Amikor megkérdezték, hogy olvastam-e a Snow Crasht, a válaszom igen volt, s emlékeztettek arra a részre, amikor az egyik szereplő használja a Földdel kapcsolatos kütyüjét, hogy feltérképezze és információhoz jusson, persze emlékeztem, erre azt mondták, hogy az lehetséges, meg tudják csinálni” – számolt be az egyik résztvevő, O’Reilly.

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 26. 2009. nov. 26. 18:14 1 komment
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Sci-fi és tudomány - Stuart Andrews

A sci-fi mindig is ihletője volt a tudománynak, mára azonban lehet, hogy kiégett a tudományos fantasztikumból a tudomány? A kérdést Stuart Andrews vizsgálgatta.

Eleinte Jules Verne és H. G. Wells adta a sci-fi és tudomány különleges kapcsolati zamatát. Ezek a történetek ösztönözték az ember, hogy fedezzen fel új világokat, akár a Földön kívül vagy az óceán mélyén. Ezzel párhuzamosan pedig a a valóságban működő technológia is hatott a science fictionra. Az ezekből születő írások megmutatták nekünk, hogy mi lesz/lehet az emberiség sorsa, ha eléri a csúcstechnológia legfejlettebb szintjét. Ez kiterjedt az űrversenytől a számítógépekig egyaránt.

A hackereknek köszönhetjük részben a PC és internet gyorsabb forradalmát, és a sci-fi irodalomra is óriási erővel hatottak. Az írók és szakemberek közötti határvonal sem volt határozottan elválasztható, tudósok, mérnökök kezdtek el sci-fit írni, s a sci-fi írók is futurológusokká váltak. Az írás és a számítástechnika kapcsolata egyre erősebb szálakkal kötődik egymáshoz, s ez a kapcsolat pillanatok alatt a közeli- és távoli jövőbe repít minket.

A jövő víziói

A világ legnagyobb vállalataira tényleg hatással lehet a sci-fi? Egyes laboratóriumok megengedhetik maguknak, hogy a legtehetségesebb embereket maguk köré gyűjtsék (a Microsoft tavaly csak erre 8 milliárdot költött). S valóban így van, Bruce Hillsberg, az IBM tároló rendszerek igazgatója szerint: az igazi sci-fi a jövő látomásait festi le, és gondolkodásra késztetik az embert, hogy az a technika megvalósítható-e, lehetséges-e napjainkban? Hillsberg úgy véli, hogy sok high-tech rajongó egyben sci-fi fan is, ami jó hatással van, hiszen a fantázia adta lehetőségek ösztönzik a kutatót a kreatív gondolkodásra. „Nem szó szerint kell venni, a kutatók nem a filmen látott vagy könyvben olvasott konkrét találmányok megszállottjai. Csupán a tudomány, technika fejlesztéséren van hatással, mozgatóerőként működik, motivál.”

Rengeteg nagy számítógépes fejlesztő, feltaláló volt sci-fi rajongó, pl.: Apple - Steve Wozniak, Netscape - Marc Andreessen, Tim Berners-Lee, Google - Sergey Brin, vagy a GNU Linux megalkotója, Richard Stallman. Paul Allen, a Microsoft társalapítója még sci-fi múzeumot is támogatott Seattle-ben.

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 25. 2009. nov. 25. 5:10 1 komment
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Hajszőnyegszövők

Kicsit lemaradva, de csatlakoztam a Hajszőnyegek olvasóihoz.
A címadás és az egész történet a hajszőnyegek körül forog. Az olvasó előtt a titkot már a fülszöveg feltárja, sőt már az első fejezet-novella bemutatja e világ „vallását”, hogy érzékeljük annak súlyát, hogy milyen valakit szolgálni egy egész életen át, milyen feláldozni mindent, azt is, amit ajándékba kaptunk az élettől. Ennek az életnek az eredménye a szőnyegek, mintázatuk és színük a személyiség, az események, a készítő napjainak tárgyi mása.

S ahogy a szőnyegeken a csomók, szálak és minták egymásutánja, akár a könyv szavainak, mondatainak és fejezeteinek szövése, a szálak olykor találkoznak, majd elválnak, hirtelen félbeszakadnak. Mint Ostván, a kereskedőnő, Nillian, mindenki kap egy fejezetet, egy egész mintát, hogy bemutassa egy istencsászárság emberi oldalait. De mindig új minta kezdődik, melybe olykor beleér még az előző szál, egy fejezet hőse után, később csak említés szintjén kapunk róluk információkat. Ezért ne is reménykedjen senki egy főhősben, mindenki erre a sorsa jut, egy történet, egy élet. S valóban, más is rámutatott, hogy itt nem karakterekről vagy jellemekről lenne szó, hanem életképek villanásszerű töredékéről.

 

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 24. 2009. nov. 24. 8:07 3 komment
Kategóriák: GFK

Harmadik évad: Clive Barker

Clive Barker, a magyarul is megjelent Abarat sorozat (Abarat, Abarat - Varázsórák, véres éjek) szerzője. 1952-ben született, angol író és rendező.

Liverpool közelében született és tanult. Az egyetemen angol irodalmat és filozófiát hallgatott, majd Londonba költözött. Itt színdarabokon dolgozott, írta, rendezte és játszott is bennük. Már ezekben a kori munkáiban jelentkeznek a későbbi írásira jellemző horrorisztikus, fantasztikus olykor erotikus motívumok. Pár darab: History of the Devil, Frankenstein in Love, Subtle Bodies, The Secret Life of Cartoons, és kedvenc festőjéről, Goyáról szóló darab is ide sorolható, a Colossus. Később nyomtatásban is megjelent három színműve, a kötet összefoglaló elnevezése az Incarnations (The History of the Devil, Frankenstein In Love, Colossus).

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 20. 2009. nov. 20. 6:43 6 komment
Kategóriák: Íródüsszeia

Majipoor krónikái - most a szerkesztő tollából

 A blog kezdetekor sem hagytuk békén Képes Gábort, most sem hagyjuk őt nyugodtan szerkesztgetni. Éppen befejezte a Majipoor krónikáit, szóval lecsaptam rá és a a könyvről faggattam. Mivel szívesen válaszolt, itt az eredmény, ez úton is köszönet, hála, tisztelet neki.

Bevallom, amikor az első kötet, a Lord Valentine kastélya szerkesztését elvállaltam, voltak titkolt kételyeim, hogy a korábban már egyszer magyarul publikált, különös sci-fi elemekkel gazdagított fantasy milyen fogadtatásra talál majd 2009 Magyarországán. Nemes István leleményes és remek fordításában, jelentős javításokkal jelentettük meg a könyvet. A Lord Valentine kastélya magában sem lenne elhanyagolandó munka, de igazán a folytatásai, a körülötte kialakuló, a szerző által nagy gonddal és érezhető élvezettel kidolgozott világ teszi értékessé. Ezért is számítok nagy sikerre, az olvasók örömére a most megjelenő Majipoor krónikái kapcsán.

E kötet a legendateremtés, a meglévő „alapanyag” kimunkálásának ragyogó példája, amelyet immár Juhász Viktor fordított le Nemes István alkotásának méltó folytatójaként. A szellemes és izgalmas angol szöveg hiteles és gördülékeny magyar interpretációja jelenik meg most: egy olyan nagyon változatos elbeszélésgyűjtemény, amely a Majipoor világa iránt érdeklődő „újoncok” és Lord Valentine kastélyának régi hívei számára is izgalmas lesz. E könyvben érthetőbben és szervesebben jelennek meg a világ sf-elemei, a vén Földről elszármazott emberiség és az idegen civilizációk egymásra hatása, egészen az egyéni kapcsolatok, így a szerelem és a szexuális vonzalom szintjéig. Az ezzel kapcsolatos fejezetek felemelő olvasmányok, és sokat elárulnak Silverberg emberképéről, érzelemdús és filozofikusan befogadó humánumáról.

A fejezetek a gigantikusnak ábrázolt bolygó történetéről, a történelmi alakok motivációiról szólnak, tekinthetőek példázatoknak is, melyek a jövőt, s egy kedves és fontos szereplő jellemét formálják. Tanmesék, de – szokásosan unalmas – erkölcsi okfejtések helyett fülledt, életteli, kalandos formában, az első kötetben megszokott archaizáló és utópikus társadalomképpel, minden érzékletre hatóan teljes kidolgozottsággal. Örömmel fedezzük fel benne az első kötetben megismert helyeket, szereplőket, tájakat, s még nagyobb örömmel a történetek játékosságát, humorát. Az elbeszélésfüzér egyébként is közelebb áll a mai olvasó szokásaihoz, s aki végigizgulja a fejezeteket, biztosan nem fogja megbánni, hogy bepillantást nyerhetett ebbe az idegen-ismerős világba. Talán idehaza, a vén Földön is megszívlelendő erkölcsi útmutatással gazdagodik.

Aki a kilencvenes években volt kamasz, érteni fogja, amit írok: a Majipoor krónikáinak élménye ahhoz hasonlatos, amikor az olvasó Mos Eisley kocsmája törzsvendégeinek sztorijaiból ismerte meg az univerzum nagy meséjét. Majipoor krónikáinak szereplői viszont valamiképpen mind kivételes személyiségek.

A szerkesztő munkája kissé hálátlan, hiszen a fordító által szakmai-nyelvi értelemben nagy odafigyeléssel elkészített, de még nyers, rendezetlen, fésületlen szöveget több fázison át hozza nyomdakész állapotba, a sorozatszerkesztővel, az irodalmi szerkesztővel, a tördelőszerkesztővel való együttműködésben. Egy-egy fázis során olykor százas nagyságrendben is sikerül kigyomlálni olyan apró hibákat, amelyeket a cselekmény után loholó olvasó talán észre sem venne, de a szigorú olvasó egészen biztosan észrevesz. Ahogy észre fogja venni azt is, ami – már csak az irodalmi szövegek rejtélyes matematikai törvényszerűségei révén is – óhatatlanul benne marad. A hibáért mindenképpen a szerkesztő lesz a felelős, míg az erényekért a szerzőt és a fordítót dicsérik. Ez így van rendjén, én pedig örömmel gondoztam ezt a kivételesen jó könyvet, amely – érzésem szerint – a kiadó egyik legjobb választása a 2009-es évben. Nem zsonglőrködés, hanem látomásos telitalálat.

Képes Gábor

 

A könyv tartalmáról már röviden beszámoltunk Itt. Hamarosan (nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn) érkezik a könyv!

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 18. 2009. nov. 18. 18:54 1 komment
Kategóriák: GFK

Párban: könyvek és filmek

Az io9.com oldal filmekhez párosítva ajánlott néhány olvasnivalót...

Egy film - a történet bemutatásának történetében - mindig csak második lehet (már csak azért is, mert alig több, mint 100 éves) az irodalmi műhöz képest, de nem is ez számít. Azt hiszem mára megfordult a dolog: ez is egyfajta missziója az olvasás újbóli térhódításáért. Itt csupán néhány képi világhoz társul egy-egy könyv, s tudom, hogy számos film és könyv említhető lenne egy-egy témánál.

Ha tetszett:

 

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 18. 2009. nov. 18. 5:20 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Programajánló

Buborékban az Olimpián

Egy digitális felhőképző lehet London legújabb monumentális emlékműve.

Bár még nem fogadták el a terveket, London a 2012-es Olimpiára egy új turisztikai látványosságot kínálna, egy digitális felhőképzőt. A listán szerepel még az MIT digitális felhője is, ami egy önfenntartó megfigyelő rendszer lenne, ami az átlátszó buborékokon keresztül közvetítené a nézőknek az olimpiai játékokat.

A fejlesztéseket a MIT-nél dolgozó Carlos Ratti szervezte meg, s az építészekből, mérnökökből és művészekből álló kis csapat a 2012-es játékokra szeretne elkészülni. A felhőgeneráló részben építészeti látványosság lenne, részben egy csodás park és jármű. Sőt, a látogatók a buborék belsejébe léphetne, s egyfajta kisebb repülőként szolgálna, melyben felnagyítja azokat az eseményeket, melyek alattuk, a földön játszódnak. A felhőgeneráló önfenntartó lenne, vagyis nem csatlakozna semmilyen áramforrásra.

Még ha el is utasítják a terveket, a tudósok remélik, hogy ha nem is 2012-re, de felépíthetik egyszer. Felkészülve erre, az adományokat elfogadják…

Forrás (angol): io9.com

 


További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.
Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 17. 2009. nov. 17. 6:30 1 komment
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Szemünk fényei - a midwichi kaukkfiókák

A midwichi kakukkfiókák története illően megjelent magyarul is. John Wyndham az angol SF klasszikusai sorába nőtte ki magát, s hagyományosan a hidegháború zsigeri félelmét olvassák ki művéből, egyfajta válaszként  is értelmezik Jack Finney’s politikai korrupciójáról szóló filmjére, A testrablók támadására.

Aki még most sem ismerné a történet lényegét…azoknak ott a Galaktika bolt… A könyv kérdéseket vet fel, s azon el is csámcsog (a jó értelemben). Az ’50-es évekre jellemző volt, hogy a felmerülő problémákat néhány bölcs, olykor tanárok gondolatain keresztül tolmácsolja (l. Wynhamnál Gordon Zellaby professzort). S bár a regény vetekedne napjaink regényeinek felépítésével, az évtizedekkel ezelőtti jellemzők is üdén hatnak, de nem abban az értelemben, ahogyan egy klasszikust leveszünk a polcról, mert kötelező.

 

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 16. 2009. nov. 16. 5:10 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: MK

Kim Stanley Robinson: a disztópia a könnyű út, a lustáknak való

Galileo's Dream szerzője, Kim Stanley Robinson magyarázza el, hogy miért nehezebb utópiát írni, mint disztópiát, s miért érdemes a történetet a jövőbe helyezni.

Disztópiát írni könnyű, napjainkban akár az újságok főcíméből összerakva is egy disztópia kerekedik ki, bárki tudna írni. De az utópia már nehezebb, és fontosabb is, hiszen azt kell leírni és elképzelni, ami biztos, hogy jó, ami a gyerekeinknek lenne a legjobb, olyanról írni, ami tökéletes lehetne. Összefoglalni azt, amire egész civilizációnk törekszik.

Sir Thomas More-ral kezdődött, ő találta fel maga szót is, utána több fő irány kirajzolódott, a legfontosabbak: Bellamy klubok sora jött létre, miután megírta a Looking Backwardot, nagy hatással volt a progresszív mozgalomra az amerikai politikában; H. G. Wells makacs kitartással írta utópiáit több mint ötven éven át (nem csinált belőle üzletet), melyek már felvázolták azt, ami a háború utáni szociális biztonságérzettel kapcsolatos. Az utópiák is hatással vannak a világra. Még Ectopia is, Ernest Callenbachtól, nagy hatással volt a hippi korszak utáni generáció családi élet és kapcsolatrendszer újraépítésében.

Az utópiákban is felmerülnek problémák és konfliktusok, amik ugyan úgy valósággá válhatnak.  Aztán jönnek a szokásos támadások – kezdenek unalmassá válni – politikai oldalról, vagy tudatlanságból fakadók. A politikai kritikák elemzése érdekes lehet: „az utópiák unalmasak, hiszen nincs bennük semmi konfliktus, a történelem fogaskereke megáll bennük, s nagy művészet sincs bennük, mert nincs meg az ihlető erő, a dráma.” – Az éhséget nem ismerő, fejlett országok emberének álláspontja ez, de az az érzésem, hogy jobban törekednének megvalósítani és nagyobbra becsülnék az utópiát, ha éhség, betegség állapotai uralkodnának és egy dobozokból, szalmából álló kunyhóban élne…

És ha meg is valósulna egy igazságos és statikus fejlett világ, biztos vagyok benne, hogy még akkor is lenne elég dráma az életben, ezt próbáltam bebizonyítani a Pacific Edge-ben. Még akkor is elmúlhat a szerelem, még akkor is lenne halál. Ennyi is elég lenne. A szörnyűségek, értelmetlen tragédiák lecsökkennének, de még így is maradna a drámai kínálatból…

Szóval az utópia csupán az egyik útja ezeknek a dolgoknak az érdekes bemutatására, hogy mindez, a világunk, mennyire törékeny, mennyi munkát jelent. S mindehhez még hozzájárul a sci-fik általános felvetése: ez igen is lehetne, megvalósítható, akár jobban, többet.

A szöveg alapjául szolgáló interjút készítette: Terry Bisson, io9.com


Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 13. 2009. nov. 13. 6:16 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Star Trek concept art

JJ Abrams közelgő könyvéből, Star Trek: The Art of the Film c. könyvéből láthatóak képek, beleértve például az eredeti hajó, a Narada terveit is.

Az első képhez az alábbi megjegyzés társul: Ebben a hatalmas, falak nélküli labirintusban található a jövőből érkezett fegyver, egy olyan eszköz, melyet majd Nero kapitány használ. A klasszikus horrorfilmek stílusát is használták, hogy a hajó belsejében repülő medúzaszerű lények hatását felfokozzák. Ez az ötlet egy elrontott, elvetett jelenetből származott, mégis nagyon tetszett a megjelenése - fűzte hozzá Roger Guyett.

A második kép a Centauriant mutatja. A könyv szerint ezeket eredetileg CG technikával jelenítették volna meg, de végül távirányítható bogarakkal oldották meg.


További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.
A képek a Star Trek: The Art of the Film , © 2009 Paramount Pictures Corporation tulajdona,  minden  jog fenntartva.

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 12. 2009. nov. 12. 5:10 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

NASA a 2012-ről

A 2012 körüli por egyre nagyobb, ha a film ennyire jó, megértem, de sajnos már nem csak a filmről van szó."Külhonban" egyre többen a világvégét tervezgetik, folyton felteszik a kérdést, hogy mi van, ha mégis igaza lesz a maja naptárnak?

Természetesen mindig is voltak és lesznek is olyan emberek, akik hisznek abban, hogy a világvégét megérik, eddig mindig tévedtek - most sem lesz másképp. A NASA mindenesetre ezt állítja, de még a hasonló elméletek is csupán radikális változást várnak, no de világvégét...

A NASA főleg a filmben szereplő "Nibiruban" érdekelt, vagyis a Planet X-ben, abban a mesebeli eljövendő objektumban, mely becsapódásával a Föld számára a véget hozhatja el.

A physorg.com szerint a NASA hangsúlyozza, hogy a maja naptárban is az az év csupán vízválasztó, utána egy új kor következik, ill. legjobb tudomásaik szerint nem közeledik a Föld felé semmilyen veszélyes égi objektum - legalábbis az elkövetkező néhány évtizedben.

Nem értem, hogy a NASA-nak miért kellett ezzel kapcsolatban nyilatkoznia, a film csupán fikció, ahogy van még számtalan katasztrófafilm is. Az, hogy az emberek csoportja komolyan veszi a dolgot...az magáért beszél. Az emberiség a létét félti a legjobban, s annak a lehetősége, hogy elvesztése egyszerre történjen meg, filmben látvány, a valóságban csupán a halál és a vég félelmétől való felnagyítás, mitizálás. Elég baj, hogy van aki csak ebben hisz (úgy általában is, élünk, meghalunk), de ez már szubjektív vélemény.

Erről olvasható (angol): dvice.com és physorg.com

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 11. 2009. nov. 11. 5:19 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

MetaGalaktika11 bemutató

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 10. 2009. nov. 10. 11:24 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Programajánló

2012 után 2013, mozi után TV

Roland Emmerich új filmmel "sújtotta" a mozikat, most úgy látszik, a TV sem marad ki a játékból. A rendező megerősítette az EW-nek (Entertainment Weekly), hogy egy sorozaton dolgozik már, melyet maga a film ihletett. A hírt a rendező a film premierjén közölte (nov. 4.). A film producere, Mark Gordon lenne a TV sorozat producere is (aki nevét jegyzi már a Grace klinika és a Private Practice).

Emmerich szavai szerint a sorozat 2013-ban, a katasztrófa után indulna. Az emberek új életének kezdetéről szólna. Az öltelet magától a rendezőtől és Harald Klosertól jött (a film írója és producere is), felkeresték Mark Gordont, aki nem ellenezte az ötletet... Az emberek egy kis csoportja lenne a főszerepben, akik túlélték a világvégét, talán egy egy érintetlenül maradt szigeten. Hogy mihez kezdenek, hogyan építik újra a világot, azt még maga a rendező sem tudja, hiszen olyan sok a lehetőség.

Állítólag Gordon már elkezdte a tárgyalásokat Hollywoodban. Szerinte a sorozat életképes lehetne heti rendszerességgel, bár szavait nem erősítette meg egy TV stúdió sem.

A film sok mindent felvet, a katasztrófával minden ember másképp néz szembe, hogyan és a kultúrát milyen módon lehet átörökíteni, megmenteni, egyTV sorozat pedig még érdekesebben, részletesen mutathatná meg mindezt Emmerich szerint.

Első filmkritika, a Filmvilág blogján

Források: movieweb.comEW.com

 

 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 10. 2009. nov. 10. 9:35 1 komment
Kategóriák: Programajánló

Ha eltűnne az ember - a Disney világában

A Galaktika novemberi számában a központi téma a "ha eltűnne az ember" feltevés volt. Ugyan ez a kérdés foglalkoztatta másokat is, de a Disney csodálatos világában. Disney apokalipszis mechanikus jövő világa uralkodik az "Epic Mickey" sorozaton. Alexis Rockman pedig az ember nélküli, természet uralta Disney világot képzelte el.

 


További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.

Az Epic Mickey egy stilizált concept art, mely világot a játéktervező és illusztrátor Gary Glover tervezett és a Disney művész, Tony Pulham (aki mint művészeti rendező dolgozott az egész estés Micimackó mozifilmen és az Ariel, a kis hableányon). Az interneten terjengő hírek szerint egy PC játék lesz mindebből, s a Disney tulajdonában lévő Junction Point Studios maga a fejlesztő, megbízó.


További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.
Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 9. 2009. nov. 9. 5:12 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Galaktika | SF|FS - fantasztikus tudomány

Űrhotel

Tegyük fel, hogy nem lesz vége a világnak 2012-ben, ez esetben egy új nyaralási helyet is számításba kell vennünk (na, persze, akinek van rá zsebpénze): az űrt. Legalábbis a Galactic Suites építése mögötti barcelonai építészek ebben reménykednek.

A Galactic Suites három éjszakája 4.4 millió dollárba kerülne, amihez hozzátartozik még egy nyolc hetes felkészítő tanfolyam valamelyik trópusi szigeten. A Galactic Suitesben 15 "napfelkeltét" láthat az ember, minden 80. percben kerüli meg a Földet. Egy-egy szállodarészben 15 szoba lesz és két asztronauta.

Egy kicsit közelinek tűnik ez az időpont, ráadásul a költségek sem alacsonyak... 

Bővebben (angol): Dvice.com

 


 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 6. 2009. nov. 6. 7:19 2 komment
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Megvalósult, megvalósulandó sci-fi

Jó páran foglalkoztak már a kérdéssel: a sci-fi és találmányai egyszer a valóságban is találkoznak? Életünk megkönnyítéséért az emberi elme találékonysága határtalan… most csak körvonalakat rajzolnék fel (a hagyományos top10 helyett), a sci-fi és sci-fibe illő találmányok köré.

Megvalósulandó sci-fi

A Star Trekből (jó sok mindent ki lehetne emelni, de most csak egy): a tricorder, ami a beteg testet átnézve, átvilágítva, diagnózist állít fel, s mindenféle betegséget meg tud állapítani.

Ezen kívül a tér és idő általános leküzdésére használt eszközök: földön, vízen, levegőben, előre vagy hátra az időben. Számtalan ilyen eszköz létezik.
Utóbbira pl. Az időgép csodálatos masinája, a Vissza a jövőbe autója, vagy akár Donnie Darko elmélete és a féreglyuk... Az idő perspektívájában egy másik lehetőséggel és így találmánnyal is számolni kell: a jövőbe látás képessége, mely olykor valamiféle masinához kötődhet (l. A felejtés bére).

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 5. 2009. nov. 5. 5:19 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Első évad, hetedik rész: előkészületben

Előkészületben: Majipoor krónikái

Robert Silverberg csodálatos Majipoori világa folytatódik. A Lord Valentine kastélya után 1983-ban jelent meg a novellákból összeálló Majipoor Chronicles (munkacím: Majipoor krónikái). A történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, olykor Hissune (az első részből megismert fiú, aki Valentine-nal tartott kalandos útja során) kapcsolja össze közjátékszerűen a krónikák részeit.

Egyes novellák már megjelentek - némileg más formában - az Omni, Fantasy & Science Fiction, és az Isaac Asimov's Science Fiction Magazine-ban. Majipoor világának részleteivel ismeretet a szerző, apró kalandokról számol be, de nem Valentine sorsával foglalkozik.

A fordítás alapjául szolgáló tartalomból (a címek, ill sorrend nem feltétlenül egyezik meg a most előkészületben lévő kötettel):

Elolvasom »

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 4. 2009. nov. 4. 5:31 6 komment
Kategóriák: GFK | Íródüsszeia

Novemberi programajánló

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 3. 2009. nov. 3. 5:51 1 komment
Kategóriák: Programajánló

Online mozi

Classical Cinema Online a filmek összegyűjtésére vállalkozott, melyek az interneten ugyan már megtalálhatóak, de itt rendszerezve, keresés nélkül és ingyen megtekinthetőek. A videók folyamatosan bővülnek, a klasszikus alkotásoktól kezdve a nyolcvanas évek filmjéig (remélhetőleg idővel egyre több nyelvű felirat is társul majd a filmekhez).

Sci-fi témájában COSMOS: War of the Planets (1977) viszi az leglátogatottabb filmet, de nem szabad elfelejtkezni a klasszikus alkotásokról vagy a "vegyes műfajokról": l. Metropolis (1927, horror-sci-fi altémában található).

 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. nov. 2. 2009. nov. 2. 5:35 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Programajánló

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.