« Szupernóva robbanás Avatar - Nevezz Joe-nak »

Egy "jaj, ne" - tudomány, irodalom, filozófia

Csupán felkiáltásszerűen, egy "jaj, ne gondolatnyiság":

A sci-fi csupán egyik megközelítése annak, amit el szeretnénk érni: csak a technológia maradt az ember számára, hogy kézzelfogható valóság váljon az eszményi álom. Legalább is így címkézik fel a sci-fit, így válik egyre materiálisabbá.
A történelemkönyvek tapasztalatából ma azt érezhetjük, hogy kicsit felgyorsult ez a technikai fejlődés, az emberek pedig álmodni mernek, de közben a társadalom egyfajta erkölcsi és környezeti örvény körforgásába került (lehet, hogy nem is olyan új ez az örvény, csak már mélyebben vagyunk benne?). Hol van ma a hit? Bár a bibliai történetek több sci-fit (is) inspiráltak, mint gondolnánk, de most nem a vallás tudományos fantasztikus mivoltát akarom bizonyítani – egy hitetlennek biztosan az, egy vallásosnak határozottan nem – ami sajnos egyre többször jelenik meg ilyen köntösben (már a tisztelet sem maradt meg, l. Dan Brown vs. egyház). Eddig legalább akadt egy-egy író, akik igyekeztek megfékezni ezt a dagályt, igazi morális emberi kérdéseket vetettek fel, s köré igazi sci-fi világot teremtett. A sci-fi csupán a technológia és a materiális, csak a fejlődésben hitt emberek világa lesz? Remélem nem…

Híresebb sci-fi, fantasy írók és a vallás (angol)

Isten és vallás a sci-fiben, egy érdekes cikk… (magyar)

Isten vs. sci-fi (angol nyelvű videó)

 

Írta: a_liz | Időpont: 2009. okt. 28. 2009. okt. 28. 6:27 9 komment
Kategóriák: SF|FS - fantasztikus tudomány

Eddig 9 komment érkezett ()


  • 1.  K.I.:
    2009. 10. 28. 9:54

    Kedves A_(ggódó)liz !
    Az SF már csak ilyen. A szerzők és az olvasók minimum 90%-a
    materialista/darwinista paradigma szerint gondolkodik,
    még akkor is , ha esetleg hívőnek vallja magát. Ajánlom figyelmedbe az Intergalaktikán néhány hónappal ezelőtt zajló
    eszmecserét a vallás jövőjéről, és meg fogsz döbbenni.
    A permanens és egyre fokozódó erkölcsi és szellemi válság alól ez a zsáner sem tudja kivonni magát, kár is ebben reménykedni.
    Az olvasókért folytatott küzdelemben más szempontok dominálnak, kevés embert érdekelnek már a morális kérdések.
    Dosztojevszkij nagy bajban lenne, ha ma keresne kiadót.
    Akció, horror, misztikum, áltudományos mázzal leöntve: ez az SF
    jövője.Persze vannak/ lesznek kivételek, tiszteljük őket.

    F.A.F.


  • 2.  a_liz:
    2009. 10. 28. 16:05

    Kicsit ellentmondásosan: aggódok, de hiszek benne, hogy ezek a szempontok nem ennyire egyoldalúak. Persze ezt is még csak most tanulom...
    A morális kérdések, mint társadalmi érdekeltség, ki van téve a divat áramlatainak, de mint tudjuk, az is változik. Kivételek adják a későbbi sablonokat.
    Már csak abban reménykedek, hogy a változást is meg fogom érni:)


  • 3.  adeptus:
    2009. 10. 28. 20:31

    @K. I.:
    Na ne keverjük a szezont a fazonnal! Attól, hogy én elfogadom az evolúcióelméletet, még nem vagyok materialista. Távolról sem csak az az ember vallásos, aki leragadt egyháza 500 évvel korábbi álláspontjánál, ráadásul nem csak az hívő. aki valamely egyházhoz tartozik.

    Engem mindig is izgattak a morális kérdések, különösen érzékeny vagyok a vallás egyoldalú ábrázolására, bár lehet, hogy én is a 10%-nyi kisebbségbe tartozom. Egyébként nem hiszem, hogy ilyen durva lenne az arány.

    Mellesleg az egyik nagy kedvencem C. S. Lewistól A csendes bolygó. Nem a legfrissebb ugyan, de folytatásaival együtt jól bizonyítja, hogy az SF és a vallás összeházasítható.


  • 4.  F.B.:
    2009. 10. 29. 13:19

    K.I.: Az erkölcsi és szellemi válságról annyit, hogy jelen pillanatban nincsen. Vagy folyamatosan van, a világ kezdete óta. Nincs olyan pillanata világtörténelem folyamán, mikor az emberek jobbak lettek volna a mostaninál, mindig akadtak köztük erkölcsösebbek és erkölcstelenebbek.
    90% materialista: az emberek többsége mára nem tisztán hívő, és nem tisztán materialista. A többség hisz is, meg nem is, megosztott. Régebben a vallásosság erősebb volt, de az erkölcsök nem voltak jobbak. Ennek, hogy a kettő nem függ össze.
    Szerintem egyáltalán nem kevés embert érdekelnek morális kérdések. Gondoljunk Vonnegutra, milyen népszerű, pedig meglehetősen sok moralizálás van a könyveiben.


  • 5.  kwindu:
    2009. 11. 06. 22:12

    Egy "jaj, ne" - tudomány, irodalom, filozófia MI???! Ezzel az erővel azt is mondhatnánk JA NE LEM JA NEM SZTRUGACKÍJ. Úgye,hogy igazam van és a vallás miért is nem központi téma a sci-fi ben?? Tuti ezen a forumon mindeki tud legalább két vagy több művet mondani kapásból amiben központi téma a vallás. Micsoda butaság a jó sf igen is fogalakozik a morális kérdésekkl és a hit vagy a vallás kérdéseivel is.


  • 6.  a_liz:
    2009. 11. 07. 9:36

    Nem a múltat (és nem Lemet, Sztrugackijt) akartam visszasírni. A vallás és morális kérdések számomra igenis együtt járnak a jó sci-fivel, és ez kezd háttérbe szorulni. Erre utalt a cím. A mai és a valószínűleg a jövő sf-jeiben a mostani állapot szerint az emberek kevés százalékát érdekli már ez a témakör, és ez az élet más területeire is uú. jellemző. Ez persze nem azt jelenti h a vallásnak központi témának kell lennie, de szubjektíven: én szívesen olvasom, színes foltja a sci-finek.
    Lehet h kicsit borúsan látom (erre szóltak rá a többiek), de igyekszem K. I. tanácsát betartani: fel a fejjel...


  • 7.  kwindu:
    2009. 11. 09. 13:03

    Nem téged és a cikket akartam lehúzni( sőt meg sérteni sem akartalak) csak számomra maga a cím is balagság. A jó Sf nem kis százaléka fogalakozik a témával. Persze igazd van mostanában talán kevesebb ilyen témáju írás születik de van és lessz szó az SF-ben vallásról és morális kérdésekről szó. Szóval én nem agodom mindig vannk irányzatok az SF-ben belűl is amit egy-egy időszakban fölkapnak de mindig változik a "trend" vagy az ami jobban érdkeli az embreket.Előbb utóbb megint szűletnek majd vallási témájú sci-fi művek.


  • 8.  a_liz:
    2009. 11. 09. 21:51

    másképp látjuk és ez nem baj, de azért bizakodom:)


  • 9.  kwindu:
    2009. 11. 10. 16:12

    Majd én írok neked ilyen sci-fit Jó?:-))

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.