Bár már többször hírt adtunk a Lakott sziget érkezése körüli izgatottságról, most jóval a megérkezés és olvasás utáni élményekről:

Először is az írói név nem mindenkinek (fiataloknak) cseng ismerősen, és ez nagy baj. A Lakott sziget a 22-es csapdájába eshetett: betiltott volt, de szovjet is. Így merült el az új generáció új bulváros, ellenőrizetlen könyvei között a lista, melyen szerepelnek még a lefordítatlan, sorok közötti olvasást igénylő alkotások. Szép lassan nem csak a lista fog elmerülni, de az olvasóközönség is, akik igényt tartanak a listán szereplőkre. Ha nem is ismerős a név, a csapdából a könyv egyfajta időszerűségével tudott kitörni. 

A Föld egy „sajnos meg nem valósult” állapotából érkezik Makszim Kammerer egy „önmagába fordult” világba. Az utópisztikus elgondolások és rémisztő jövőképek hiteles leírásai között kalandozik a főhős: a Föld Kr. u. 22. századában megvalósította az egészség és béke szigetét, ahonnan a fiatalok szó szerint kirepülhetnek, hogy felfedezzék a nagybetűs életet, a világűrt és annak nem éppen lakatlan bolygóit. Makszim bár már túl idős ehhez a feladathoz, mégis siklójával bolyong a csillagok között, de hamarosan egy olyan világban találja magát, ahol felnőhet. A naivitást mosolyával együtt növi ki. Ahonnan a főhős érkezik, a sztálini korból elmenekült tudat világa, ahova érkezik pedig, éppen annak az eltúlzott rémálma. Anonimitásba merült, hatalommal rendelkező emberek irányítják az országot: sugárzó tornyok erdőszerű sokasága meredezik a felszínen, hogy minden egyes nap akaratuknak meghajoljanak tudatok milliói. A tornyok sugárzást bocsátanak ki, amivel a „normál” emberek agyát átmossák, bábokká változtatják, s akikre nem hat a sugárzás, elviselhetetlen fájdalmat élnek át, ők az elfajzottak.

A regény hihetetlenül jól mutatja be a zsarnoki rendszer minden társadalmi jellemzőjét: felépítését és karaktereit. A főhős és olvasó egy időben ismeri meg a bolygó népeit, felépítését, olykor kellőképpen homályban maradnak a részletek, és kisebb-nagyobb időkihagyások, ugrások is előfordulnak, mely a könyvben zseniális, ám filmes változatában fel sem tűnik. A film egyébként a világot, a környezetet, a karaktereket úgy dolgozza fel, ahogy kell, ám ahogyan a cselekmény megvalósul, a történet konkretizálódik, vannak kivetnivalók.

A könyv egy trilógia első része (később megjelenő címek: a Bogár a hangyabolyban, és a Válaszd az életet). Ebből az első részből két folytatásos film készült (jó lenne orosz filmnek nevezni, hiszen az, de sajnos nagyon erős hollywoodi hatással). A film első részében (azonos cím) a képi világ, a díszletek, a színészek lebilincselőek, csak idegesítő agyoncsapható szúnyogként jelennek meg az amerikai akció jelentekre törekvő semmitmondó elcsépelt jelenetek. A második rész is hasonlóan indul, de „agyoncsipkedve álltam fel a tv elől”: mintha az amerikaiak elfoglalták volna legalább az országot, hogy ennyire gyenge minőségű „the end” született. Mégis a képekért, a díszletért, a létrehozott, megképiesült világért érdemes kiállni, ez az, ami orosz.

Részlet a könyvből Itt

Vásárlás a Galaktika boltban