A hazai közönség is pozitívan fogadta David Brin Dettó c. regényét, de nem csak itt volt sikeres, „belhonban”. A regény 2002-ben jelent meg, s jelölték is négy rangos díjra (Hugo, Locus, John W. Campbell, és Arthur C. Clarke-díj), de nemcsak a kritikusok, az olvasók is hamar megszerették.
Előbb a történetről: a társadalmi, technológiai fejlődés elérkezett egy olyan pontra, ahol az emberek létre tudják hozni saját másolataikat. E dettók agyagból készült klónok, melyek különböző színűek lehetnek attól függően, hogy milyen típusú feladatra hívták őket (pár napos) életre. Majd az agyagemberek életük (a nap) végén visszatöltődhetnek az „eredetibe”. Természetesen a technológia újabb és újabb fejlesztéseket (és erkölcsi, létről szóló dilemmákat) hozna maga után, de társadalmi következményeiről is olvashatunk a regényben. Mindez egy bűnügyi szál mellett bomlik ki, kicsit hosszan, de aki megszokja, ténylegesen elképzeli a mű világát, nem fogja unni.
Ahogy a Szárnyas fejvadászt is cyberpunknak, poszt CP-nek, futurisztikus noirnak nevezték, olyan értelemben itt is lehet használni ezeket a jelzőket: bár nem egy rideg és fémtől kongó világba csöppenünk, mégis kiber elem ember és gép „összeolvadása”, mely létrehozza a másolatokat; a bevésés, agyaglények készítése az olvasók fantáziájában mintegy kiberpunkos laboratórium elevenedhet meg. Azonban nem csak úgy krimi a maga értelmében, stílusosan leírt valóságként tárul elénk Albert Morris magánnyomozó világa, bárhol is járjon (noir elemet ad az E/1-ben írt történet is. Persze ez sem akárhogy:). A környezet, a társadalom, az elmélkedések kifejtésében nincs hiány, részletes, de nem unalmasan, erről biztosít az írói stílus.
Bár nem Brin fedezte fel a párhuzamosan folyó szereplői monológokat, azért az egy személy között megosztott párhuzam, talán mégis az ő érdeme. S az a bizonyos írói stílus üt át minden egyes mondatban, ezért lehet érezni, hogy olykor háttérbe szorul a szereplők személyisége. De nem a cselekmény rovására, mindig kapunk valami fordulatot, s hogy több száz oldalon is élvezhető legyen, csupán egy dolgon múlik. Azon, hogy tudunk-e alkalmazkodni az író stílusához, elfogadjuk-e azt az elképzelt valóságdarabot, amit nyújt nekünk, vagyis el tudunk-e merülni az agyagtestek világában. Pár száz oldal után megszokható, örvényként húz le: elején lassan, de aztán egyre mélyebbre jutunk egyre gyorsabban, csak ne kapálózzunk.

Beleolvasok
Megveszem