- Erőm teljében érzem magam, ha a Főnök Drága (Tamara Jagello) Hadnagynak szólít, én pedig McLean Parancsnoknak nevezhetem őt.

- Imádok Németh Attilával sokáig szöttyögni az irodában, ám azt jobban imádom, amikor morog, ha kap tőlem valami finomat.

- Boldog és nyugodt vagyok, ha Tücsi keddenként elszállítmányoz az Izabella utcáig, mert addig lelki masszázsszalont nyithatunk az Octaviájában.

- Örömmel tölt el, ha Icával pletykás lányok módjára sutyorgunk az erkélyen cigikávé közben.

- Mosolyra fakaszt, amikor Csordás Attila föl-alá járkál az irodában, míg ellentmondást nem tűrő hangon telefontárgyal a médiákkal, aztán pedig aszongyahogy-sóhajjal ül vissza a gépe elé.

- Percekig nem tudom abbahagyni a nevetést, ha Farkas rezzenéstelen arccal, ám mély, búgó hangon beleszól a telefonba, aminek a másik végén a CIB Bank, a Magyar Posta vagy az Alexandra egyik alkalmazottja próbálja felvenni a fordulatszámot.

- Kedvelem a színlelt hisztiket, amiket Kenessei Istvánnak játszok, amikor kiszámíthatatlan pillanatokban bélyegzőt, post-itet, rotringot, ollót, két féle sorkiemelőt vagy csak számológépet követel rajtam.

- Felderülök, ha Matyi jellegzetes hellóbellóval köszönve esik be reggel, 11:30-kor az ajtón, majd előtör belőle a hiperaktív, és villámgyorsan megteszi, amire kérem.

- Becsülöm Szegedi Gábort, amiért hősiesen végigüli a meetinget, és végighallgatja a rengeteg, már témákba nem illő baromságot, hogy aztán három percre ő is szót kapjon a miújságakönyvekkel-felszólítás után, majd tömören és velősen, gyorsan és érdemben megmondja a frankót, végül elviharzik.

- Igyekszem elősegíteni Alíz mihamarabbi beilleszkedését ebbe az intergalaktikus társaságba, ugyanis egy rendes, jóravaló androidlány, tehát már csak kávét főzni kell megtanulnia.

- Felnézek Évára a türelméért és a kitartásáért – a humoráról és a népszerűségéről nem is szólva, hiszen ő nem kap elmarasztaló blogbejegyzéseket a megjelenését és szépségét illetően.

- És végül: érzem, ha késő esténként a Szélesi és a Benedek bejönnek értem a Fénybe, hogy leverjék rólam az önként magamra erősített szerkesztőségi láncokat, és elraboljanak a scifisták egyik törzshelyére, a harmadik Martini után már alig tudom magam visszafogni, hogy szerelembe ne essek – mindkettőbe.

Szeretek itt.

Szeretek velük.