« Revideált kiadási tervek az első félévre Lord Valentine kastélya és Képes Gábor »

Next

Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Miközben mindenki dolgozik mindenfélén (Képes Gábor a Silverberg-regényt nyüstöli, reményeim szerint nemsokára vele is lesz itt interjú), minthogy befejeztem a Brint, már hozzá is kezdek a következőnek - az alcímben említett regénynek. Maga a regény első pillantásra elég érdekes, az előzetes információim szerint tíz részből áll és mindegyik rész más stílusú lesz. Az első rész Vu Cseng-En kínai író alkotására, a Nyugati utazásra hajaz, később arab hatások is lesznek, megjelennek az indiánok mindennapjai is stb. Elég érdekes írói vállalkozásnak tűnik, ahogy belelapoztam. (2003-ban jelölték Hugo-díjra.)

A regény nagyívű, a története összesen 597 évet fog át. Mindezen évek alatt hét fő karakter, illetőleg az ő inkarnációik sorsát követjük végig. A fő szál szerint Európát pestis pusztította végig, így az arabok, mongolok és más keleti népek átveszik a hatalmat az üres kontinens felett, illetőleg a kínaiak gyarmatosítják Amerikát is.

Az itt szereplő borítón lesz még egy változtatás: a háttérszín rikító pirosa sötétebb lesz.

Fordító Uram Tamás. Az árról még nincsenek információk, amint meglesz, frissítem.

Írta: Vid.Eskin | Időpont: 2009. márc. 4. 2009. márc. 4. 14:41 11 komment
Kategóriák: MK

Eddig 11 komment érkezett ()


  • 1.  adeptus:
    2009. 03. 04. 15:16

    Orientológus végzettség nélkül is érthető lesz?


  • 2.  Vid.Eskin:
    2009. 03. 04. 15:20

    Ez nagyon jó kérdés, én már az első oldalon belefutottam a "bardó" szóba, ami rögtön utánajárást igényelt. Majd bőszen lábjegyzetelek maximum.


  • 3.  eloy:
    2009. 03. 04. 16:01

    Az egy elírás lesz, fentebb írtad, hogy a borítódizájn meg fog változni, mert hogy a keleti népek meg a piros. Így lesz bardó, bocs, bordó színű.
    Hacsak nem valaki csatabárddal hadonász...


  • 4.  Thomas:
    2009. 03. 05. 7:46

    Az egyik regény, amit az ideiek közül várok, nagyon kíváncsi leszek rá.A Bardó tudomásom szerint a buddhizmusban a Köztes Létet jelenti, de ha valaki jobban informált, nyugodtan javítson ki.


  • 5.  Vid.Eskin:
    2009. 03. 05. 10:28

    Eloy - gyönyörű levezetés, gratulálok :)

    Thomas - én ezt a linket találtam, ami elmagyarázza, mi a bardó:
    www.freeweb.hu/tarrdaniel/documents/BuddhistaTantra/bardotodol.htm
    Azaz amit mondtál, hogy köztes lét, köszönöm szépen, mert helytálló, be is veszem a lábjegyzetbe, kibővítve persze.


  • 6.  Cica:
    2009. 03. 05. 10:52

    En ugy tudtam, a bardo inkabb a kozepkori Europahoz kotodik, amikor a menyecskek meglattak, ahogy mondjuk Tinodi Lantos Sebestyen elmegy az utcan, akkor sohajtottak fel igy, hogy:
    - Bárd, óóóóó!


  • 7.  Vid.Eskin:
    2009. 03. 05. 11:24

    Már csak Farkas kéne ide a szóvicceivel és akkor már meg is lenne a meghitt, családias hangulat, mikor a sarokból csupán az én csendes zokogásom hallik.


  • 8.  Patajoe:
    2009. 03. 07. 0:13

    Én már évek óta várom a könyv magyar megjelenését, így most most nagyon örülök. Körülbelül mikor fog nmegjelenni?


  • 9.  Vid.Eskin:
    2009. 03. 07. 9:51

    Március végétől április közepéig terjedő intervallum. (Nem valószínű, hogy csúszik, maximum a nyomda kavarhat be.) És tényleg jó regény, nagyon élvezem :)


  • 10.  Patajoe:
    2009. 03. 11. 16:15

    Ó, még egy kérdés: Ugye nem angol és nem is pinjin, hanem magyaros átírást fog használni a könyv? Mert számomra elég idegesítő például ha a Cseng név helyett Zheng áll...


  • 11.  Vid.Eskin:
    2009. 03. 11. 18:13

    Természetesen. Meg is szenvedek vele, ugyanis a fordító változatlanul hagyta mindegyiket, úgyhogy a japán nevek is elég érdekesen szerepelnek a fordításban.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A Metropolis Media hivatalos blogja, amin bármit megtalálhatsz, ami a Galaktikával, a GFK-val és a Metropolis Könyvekkel kapcsolatos.