A blog kezdetekor sem hagytuk békén Képes Gábort, most sem hagyjuk őt nyugodtan szerkesztgetni. Éppen befejezte a Majipoor krónikáit, szóval lecsaptam rá és a a könyvről faggattam. Mivel szívesen válaszolt, itt az eredmény, ez úton is köszönet, hála, tisztelet neki.
Bevallom, amikor az első kötet, a Lord Valentine kastélya szerkesztését elvállaltam, voltak titkolt kételyeim, hogy a korábban már egyszer magyarul publikált, különös sci-fi elemekkel gazdagított fantasy milyen fogadtatásra talál majd 2009 Magyarországán. Nemes István leleményes és remek fordításában, jelentős javításokkal jelentettük meg a könyvet. A Lord Valentine kastélya magában sem lenne elhanyagolandó munka, de igazán a folytatásai, a körülötte kialakuló, a szerző által nagy gonddal és érezhető élvezettel kidolgozott világ teszi értékessé. Ezért is számítok nagy sikerre, az olvasók örömére a most megjelenő Majipoor krónikái kapcsán.
E kötet a legendateremtés, a meglévő „alapanyag” kimunkálásának ragyogó példája, amelyet immár Juhász Viktor fordított le Nemes István alkotásának méltó folytatójaként. A szellemes és izgalmas angol szöveg hiteles és gördülékeny magyar interpretációja jelenik meg most: egy olyan nagyon változatos elbeszélésgyűjtemény, amely a Majipoor világa iránt érdeklődő „újoncok” és Lord Valentine kastélyának régi hívei számára is izgalmas lesz. E könyvben érthetőbben és szervesebben jelennek meg a világ sf-elemei, a vén Földről elszármazott emberiség és az idegen civilizációk egymásra hatása, egészen az egyéni kapcsolatok, így a szerelem és a szexuális vonzalom szintjéig. Az ezzel kapcsolatos fejezetek felemelő olvasmányok, és sokat elárulnak Silverberg emberképéről, érzelemdús és filozofikusan befogadó humánumáról.
A fejezetek a gigantikusnak ábrázolt bolygó történetéről, a történelmi alakok motivációiról szólnak, tekinthetőek példázatoknak is, melyek a jövőt, s egy kedves és fontos szereplő jellemét formálják. Tanmesék, de – szokásosan unalmas – erkölcsi okfejtések helyett fülledt, életteli, kalandos formában, az első kötetben megszokott archaizáló és utópikus társadalomképpel, minden érzékletre hatóan teljes kidolgozottsággal. Örömmel fedezzük fel benne az első kötetben megismert helyeket, szereplőket, tájakat, s még nagyobb örömmel a történetek játékosságát, humorát. Az elbeszélésfüzér egyébként is közelebb áll a mai olvasó szokásaihoz, s aki végigizgulja a fejezeteket, biztosan nem fogja megbánni, hogy bepillantást nyerhetett ebbe az idegen-ismerős világba. Talán idehaza, a vén Földön is megszívlelendő erkölcsi útmutatással gazdagodik.
Aki a kilencvenes években volt kamasz, érteni fogja, amit írok: a Majipoor krónikáinak élménye ahhoz hasonlatos, amikor az olvasó Mos Eisley kocsmája törzsvendégeinek sztorijaiból ismerte meg az univerzum nagy meséjét. Majipoor krónikáinak szereplői viszont valamiképpen mind kivételes személyiségek.
A szerkesztő munkája kissé hálátlan, hiszen a fordító által szakmai-nyelvi értelemben nagy odafigyeléssel elkészített, de még nyers, rendezetlen, fésületlen szöveget több fázison át hozza nyomdakész állapotba, a sorozatszerkesztővel, az irodalmi szerkesztővel, a tördelőszerkesztővel való együttműködésben. Egy-egy fázis során olykor százas nagyságrendben is sikerül kigyomlálni olyan apró hibákat, amelyeket a cselekmény után loholó olvasó talán észre sem venne, de a szigorú olvasó egészen biztosan észrevesz. Ahogy észre fogja venni azt is, ami – már csak az irodalmi szövegek rejtélyes matematikai törvényszerűségei révén is – óhatatlanul benne marad. A hibáért mindenképpen a szerkesztő lesz a felelős, míg az erényekért a szerzőt és a fordítót dicsérik. Ez így van rendjén, én pedig örömmel gondoztam ezt a kivételesen jó könyvet, amely – érzésem szerint – a kiadó egyik legjobb választása a 2009-es évben. Nem zsonglőrködés, hanem látomásos telitalálat.
Képes Gábor
A könyv tartalmáról már röviden beszámoltunk Itt. Hamarosan (nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn) érkezik a könyv!
Az io9.com oldal filmekhez párosítva ajánlott néhány olvasnivalót...
Egy film - a történet bemutatásának történetében - mindig csak második lehet (már csak azért is, mert alig több, mint 100 éves) az irodalmi műhöz képest, de nem is ez számít. Azt hiszem mára megfordult a dolog: ez is egyfajta missziója az olvasás újbóli térhódításáért. Itt csupán néhány képi világhoz társul egy-egy könyv, s tudom, hogy számos film és könyv említhető lenne egy-egy témánál.
Egy digitális felhőképző lehet London legújabb monumentális emlékműve.
Bár még nem fogadták el a terveket, London a 2012-es Olimpiára egy új turisztikai látványosságot kínálna, egy digitális felhőképzőt. A listán szerepel még az MIT digitális felhője is, ami egy önfenntartó megfigyelő rendszer lenne, ami az átlátszó buborékokon keresztül közvetítené a nézőknek az olimpiai játékokat.
A fejlesztéseket a MIT-nél dolgozó Carlos Ratti szervezte meg, s az építészekből, mérnökökből és művészekből álló kis csapat a 2012-es játékokra szeretne elkészülni. A felhőgeneráló részben építészeti látványosság lenne, részben egy csodás park és jármű. Sőt, a látogatók a buborék belsejébe léphetne, s egyfajta kisebb repülőként szolgálna, melyben felnagyítja azokat az eseményeket, melyek alattuk, a földön játszódnak. A felhőgeneráló önfenntartó lenne, vagyis nem csatlakozna semmilyen áramforrásra.
Még ha el is utasítják a terveket, a tudósok remélik, hogy ha nem is 2012-re, de felépíthetik egyszer. Felkészülve erre, az adományokat elfogadják…
A midwichi kakukkfiókák története illően megjelent magyarul is. John Wyndham az angol SF klasszikusai sorába nőtte ki magát, s hagyományosan a hidegháború zsigeri félelmét olvassák ki művéből, egyfajta válaszként is értelmezik Jack Finney’s politikai korrupciójáról szóló filmjére, A testrablók támadására.
Aki még most sem ismerné a történet lényegét…azoknak ott a Galaktika bolt… A könyv kérdéseket vet fel, s azon el is csámcsog (a jó értelemben). Az ’50-es évekre jellemző volt, hogy a felmerülő problémákat néhány bölcs, olykor tanárok gondolatain keresztül tolmácsolja (l. Wynhamnál Gordon Zellaby professzort). S bár a regény vetekedne napjaink regényeinek felépítésével, az évtizedekkel ezelőtti jellemzők is üdén hatnak, de nem abban az értelemben, ahogyan egy klasszikust leveszünk a polcról, mert kötelező.
Galileo's Dream szerzője, Kim Stanley Robinson magyarázza el, hogy miért nehezebb utópiát írni, mint disztópiát, s miért érdemes a történetet a jövőbe helyezni.
Disztópiát írni könnyű, napjainkban akár az újságok főcíméből összerakva is egy disztópia kerekedik ki, bárki tudna írni. De az utópia már nehezebb, és fontosabb is, hiszen azt kell leírni és elképzelni, ami biztos, hogy jó, ami a gyerekeinknek lenne a legjobb, olyanról írni, ami tökéletes lehetne. Összefoglalni azt, amire egész civilizációnk törekszik.
Sir Thomas More-ral kezdődött, ő találta fel maga szót is, utána több fő irány kirajzolódott, a legfontosabbak: Bellamy klubok sora jött létre, miután megírta a Looking Backwardot, nagy hatással volt a progresszív mozgalomra az amerikai politikában; H. G. Wells makacs kitartással írta utópiáit több mint ötven éven át (nem csinált belőle üzletet), melyek már felvázolták azt, ami a háború utáni szociális biztonságérzettel kapcsolatos. Az utópiák is hatással vannak a világra. Még Ectopia is, Ernest Callenbachtól, nagy hatással volt a hippi korszak utáni generáció családi élet és kapcsolatrendszer újraépítésében.
Az utópiákban is felmerülnek problémák és konfliktusok, amik ugyan úgy valósággá válhatnak. Aztán jönnek a szokásos támadások – kezdenek unalmassá válni – politikai oldalról, vagy tudatlanságból fakadók. A politikai kritikák elemzése érdekes lehet: „az utópiák unalmasak, hiszen nincs bennük semmi konfliktus, a történelem fogaskereke megáll bennük, s nagy művészet sincs bennük, mert nincs meg az ihlető erő, a dráma.” – Az éhséget nem ismerő, fejlett országok emberének álláspontja ez, de az az érzésem, hogy jobban törekednének megvalósítani és nagyobbra becsülnék az utópiát, ha éhség, betegség állapotai uralkodnának és egy dobozokból, szalmából álló kunyhóban élne…
És ha meg is valósulna egy igazságos és statikus fejlett világ, biztos vagyok benne, hogy még akkor is lenne elég dráma az életben, ezt próbáltam bebizonyítani a Pacific Edge-ben. Még akkor is elmúlhat a szerelem, még akkor is lenne halál. Ennyi is elég lenne. A szörnyűségek, értelmetlen tragédiák lecsökkennének, de még így is maradna a drámai kínálatból…
Szóval az utópia csupán az egyik útja ezeknek a dolgoknak az érdekes bemutatására, hogy mindez, a világunk, mennyire törékeny, mennyi munkát jelent. S mindehhez még hozzájárul a sci-fik általános felvetése: ez igen is lehetne, megvalósítható, akár jobban, többet.
A szöveg alapjául szolgáló interjút készítette: Terry Bisson, io9.com
JJ Abrams közelgő könyvéből, Star Trek: The Art of the Film c. könyvéből láthatóak képek, beleértve például az eredeti hajó, a Narada terveit is.
Az első képhez az alábbi megjegyzés társul: Ebben a hatalmas, falak nélküli labirintusban található a jövőből érkezett fegyver, egy olyan eszköz, melyet majd Nero kapitány használ. A klasszikus horrorfilmek stílusát is használták, hogy a hajó belsejében repülő medúzaszerű lények hatását felfokozzák. Ez az ötlet egy elrontott, elvetett jelenetből származott, mégis nagyon tetszett a megjelenése - fűzte hozzá Roger Guyett.
A második kép a Centauriant mutatja. A könyv szerint ezeket eredetileg CG technikával jelenítették volna meg, de végül távirányítható bogarakkal oldották meg.
A 2012 körüli por egyre nagyobb, ha a film ennyire jó, megértem, de sajnos már nem csak a filmről van szó."Külhonban" egyre többen a világvégét tervezgetik, folyton felteszik a kérdést, hogy mi van, ha mégis igaza lesz a maja naptárnak?
Természetesen mindig is voltak és lesznek is olyan emberek, akik hisznek abban, hogy a világvégét megérik, eddig mindig tévedtek - most sem lesz másképp. A NASA mindenesetre ezt állítja, de még a hasonló elméletek is csupán radikális változást várnak, no de világvégét...
A NASA főleg a filmben szereplő "Nibiruban" érdekelt, vagyis a Planet X-ben, abban a mesebeli eljövendő objektumban, mely becsapódásával a Föld számára a véget hozhatja el.
A physorg.com szerint a NASA hangsúlyozza, hogy a maja naptárban is az az év csupán vízválasztó, utána egy új kor következik, ill. legjobb tudomásaik szerint nem közeledik a Föld felé semmilyen veszélyes égi objektum - legalábbis az elkövetkező néhány évtizedben.
Nem értem, hogy a NASA-nak miért kellett ezzel kapcsolatban nyilatkoznia, a film csupán fikció, ahogy van még számtalan katasztrófafilm is. Az, hogy az emberek csoportja komolyan veszi a dolgot...az magáért beszél. Az emberiség a létét félti a legjobban, s annak a lehetősége, hogy elvesztése egyszerre történjen meg, filmben látvány, a valóságban csupán a halál és a vég félelmétől való felnagyítás, mitizálás. Elég baj, hogy van aki csak ebben hisz (úgy általában is, élünk, meghalunk), de ez már szubjektív vélemény.
Roland Emmerich új filmmel "sújtotta" a mozikat, most úgy látszik, a TV sem marad ki a játékból. A rendező megerősítette az EW-nek (Entertainment Weekly), hogy egy sorozaton dolgozik már, melyet maga a film ihletett. A hírt a rendező a film premierjén közölte (nov. 4.). A film producere, Mark Gordon lenne a TV sorozat producere is (aki nevét jegyzi már a Grace klinika és a Private Practice).
Emmerich szavai szerint a sorozat 2013-ban, a katasztrófa után indulna. Az emberek új életének kezdetéről szólna. Az öltelet magától a rendezőtől és Harald Klosertól jött (a film írója és producere is), felkeresték Mark Gordont, aki nem ellenezte az ötletet... Az emberek egy kis csoportja lenne a főszerepben, akik túlélték a világvégét, talán egy egy érintetlenül maradt szigeten. Hogy mihez kezdenek, hogyan építik újra a világot, azt még maga a rendező sem tudja, hiszen olyan sok a lehetőség.
Állítólag Gordon már elkezdte a tárgyalásokat Hollywoodban. Szerinte a sorozat életképes lehetne heti rendszerességgel, bár szavait nem erősítette meg egy TV stúdió sem.
A film sok mindent felvet, a katasztrófával minden ember másképp néz szembe, hogyan és a kultúrát milyen módon lehet átörökíteni, megmenteni, egyTV sorozat pedig még érdekesebben, részletesen mutathatná meg mindezt Emmerich szerint.
A Galaktika novemberi számában a központi téma a "ha eltűnne az ember" feltevés volt. Ugyan ez a kérdés foglalkoztatta másokat is, de a Disney csodálatos világában. Disney apokalipszis mechanikus jövő világa uralkodik az "Epic Mickey" sorozaton. Alexis Rockman pedig az ember nélküli, természet uralta Disney világot képzelte el.
Az Epic Mickey egy stilizált concept art, mely világot a játéktervező és illusztrátor Gary Glover tervezett és a Disney művész, Tony Pulham (aki mint művészeti rendező dolgozott az egész estés Micimackó mozifilmen és az Ariel, a kis hableányon). Az interneten terjengő hírek szerint egy PC játék lesz mindebből, s a Disney tulajdonában lévő Junction Point Studios maga a fejlesztő, megbízó.
Tegyük fel, hogy nem lesz vége a világnak 2012-ben, ez esetben egy új nyaralási helyet is számításba kell vennünk (na, persze, akinek van rá zsebpénze): az űrt. Legalábbis a Galactic Suites építése mögötti barcelonai építészek ebben reménykednek.
A Galactic Suites három éjszakája 4.4 millió dollárba kerülne, amihez hozzátartozik még egy nyolc hetes felkészítő tanfolyam valamelyik trópusi szigeten. A Galactic Suitesben 15 "napfelkeltét" láthat az ember, minden 80. percben kerüli meg a Földet. Egy-egy szállodarészben 15 szoba lesz és két asztronauta.
Egy kicsit közelinek tűnik ez az időpont, ráadásul a költségek sem alacsonyak...
Jó páran foglalkoztak már a kérdéssel: a sci-fi és találmányai egyszer a valóságban is találkoznak? Életünk megkönnyítéséért az emberi elme találékonysága határtalan… most csak körvonalakat rajzolnék fel (a hagyományos top10 helyett), a sci-fi és sci-fibe illő találmányok köré.
Megvalósulandó sci-fi
A Star Trekből (jó sok mindent ki lehetne emelni, de most csak egy): a tricorder, ami a beteg testet átnézve, átvilágítva, diagnózist állít fel, s mindenféle betegséget meg tud állapítani.
Ezen kívül a tér és idő általános leküzdésére használt eszközök: földön, vízen, levegőben, előre vagy hátra az időben. Számtalan ilyen eszköz létezik.
Utóbbira pl. Az időgép csodálatos masinája, a Vissza a jövőbe autója, vagy akár Donnie Darko elmélete és a féreglyuk... Az idő perspektívájában egy másik lehetőséggel és így találmánnyal is számolni kell: a jövőbe látás képessége, mely olykor valamiféle masinához kötődhet (l. A felejtés bére).
Robert Silverberg csodálatos Majipoori világa folytatódik. A Lord Valentine kastélya után 1983-ban jelent meg a novellákból összeálló Majipoor Chronicles (munkacím: Majipoor krónikái).
A történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, olykor Hissune (az első
részből megismert fiú, aki Valentine-nal tartott kalandos útja során)
kapcsolja össze közjátékszerűen a krónikák részeit.
Egyes novellák már megjelentek - némileg más formában - az Omni, Fantasy & Science Fiction, és az Isaac Asimov's Science Fiction Magazine-ban. Majipoor világának részleteivel ismeretet a szerző, apró kalandokról számol be, de nem Valentine sorsával foglalkozik.
A fordítás alapjául szolgáló tartalomból (a címek, ill sorrend nem feltétlenül egyezik meg a most előkészületben lévő kötettel):
Classical Cinema Online a filmek összegyűjtésére vállalkozott, melyek az interneten ugyan már megtalálhatóak, de itt rendszerezve, keresés nélkül és ingyen megtekinthetőek. A videók folyamatosan bővülnek, a klasszikus alkotásoktól kezdve a nyolcvanas évek filmjéig (remélhetőleg idővel egyre több nyelvű felirat is társul majd a filmekhez).
Sci-fi témájában COSMOS: War of the Planets (1977) viszi az leglátogatottabb filmet, de nem szabad elfelejtkezni a klasszikus alkotásokról vagy a "vegyes műfajokról": l. Metropolis (1927, horror-sci-fi altémában található).
A szerkesztőségben többeket zaklatok, hogy áruljanak nekem el egy-két titkot... a héten Csordás Attilának esett meg rajtam a szíve, ezúton is köszönöm!
Milyen története van "interjú-készítő életednek"? Mióta csinálod (ez hány írót jelent)?
Már az egyetemen is készítettem párat, de munkaként a Duna TV-ben kezdtem interjúzni. Mivel ott volt egy műsorvezető a magyar interjúk elkészítésére (a kiváló, Kazinczy-díjas Gaál Zoltán), én csak az angol interjúkat csináltam, kizárólag személyesen, többnyire fesztiválokon, rendezvényeken, esetleg egyes beruházások kapcsán. Írókkal a Galaktikában kezdtem interjúzni, Farkas [Schittler Farkas, terjesztésvezető] ötlete volt, hogy mi lenne, ha Robert Ferrigno, Ima egy bérgyilkosért című regényéhez csinálnánk egy interjút, és mivel akkor épp én voltam kéznél, aki csinált is már ilyesmit, rám esett a választás, innentől már nem volt megállás [Galaktika, 217].
Eddig 16 íróval, 3 tudóssal, 1 űrhajóssal, és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezetőjével, Alföldi Istvánnal készült beszélgetésem. Emelett azért készítek máshová is interjúkat, a már említett NJSZT-nek pl. a Digitális Esélyegyenlőségről forgattam filmet jó sok beszélgetéssel, de csináltam már interjút a Discovery-nek is, nemrégiben pedig a Filmvilágban jelent meg egy interjúm Hatvani Balázzsal, a Sorsvonalak című film rendezőjével.
Tapasztalat az írókról? Biztos vannak nehezebb lépései, árnyoldalai is ennek...halljuk...
A magyar szerzőkkel könyebb helyzetben vagyok, mivel személyesen is ismerem őket, így egyszerűbb kérdéseket írni hozzájuk. Egyedül Antal Józseffel voltam bajban, mivel egy héten belül kellett interjút csinálnom vele a Galaktikába [235], és Justitia könyvbemutatót tartanunk az Alexandrában, így kétszer annyi, viszonylag értelmes kérdést kellett összeállítanom hozzá:)
James Cameron Avatarjának a filmes feldolgozások és adaptációk között kell megvédenie magát egy klasszikus science fiction történettel szemben. Felmerült a gyanú, hogy James Cameron néhány kulcsfontosságú jelenetet kölcsönzött Poul Andersontól.
Az io9.com Goldfarb nevű olvasója hívta fel a figyelmet egy 1957-es kisregényre, mely a Goldan Age-es sci-fi írótól, Poul Andersontól származik. Nagyon sok Anderson rajongó gyanítja, hogy a filmre igen nagy és közvetlen hatást tett a mű, s néhányan arra biztatják az írót, hogy kérje a film jóváírását a nevére. És könnyen be is látható, hogy miért...
Ahogy az Avatar központjában, úgy a Nevezz Joe-ban [a kisregény magyarul is megjelent A nyikorgó idegen c. kötetben] is egy tolószékes mozgássérült - Ed Anglesey - áll, aki telepatikusan, szellemileg kapcsolódik egy idegen (mesterségesen létrehozott) testhez, hogy bennszülöttként fedezhesse fel az idegen bolygót (ez esetben a Jupitert). Anglesey, ahogy a filmben Jake Sully is, élvezi visszakapott szabadságát és erejét: hiszen csatákat vív a bolygó felszínén különféle ragadozókkal, azonban egyre jobban kötődik új testéhez, s népéhez.
Teljesen természetes dolog, ha Cameron ihletet nyert vagy befolyásolták más művek, írók - ő maga hozott fel példákat erre, pl.: a Farkasokkal táncoló, Rudyard Kipling, Edgar Rice Burroughs. Mégis furcsa, hogy Andersot még csak meg sem említette, a figyelemreméltó hasonlóságok ellenére sem.
Cameronnak nem ez az első esete, hogy ehhez hasonló problémákkal találja szembe magát. A Terminátor bemutatója után Harlan Ellison beperelte a filmgyártókat, plágiummal vádolta őket, miszerint két epizód szinte teljesen megegyezik azzal, amit ő a The Outer Limits-ben leírt. Bár annak ellenére, hogy Cameron olyannyira szabadon kezelte Ellison írását, hogy merőben új dolog született belőle, a gyártók elismerték Ellisont és "jóváírták" neki a filmet.
Persze lehet, hogy az Avatar is egy teljesen más és új dolog lesz, ahogy ez a Terminátor esetében is volt, de lehet, hogy a filmnek erősebb eredete van, mint Cameron azt eddig elismerte...
Csupán felkiáltásszerűen, egy "jaj, ne gondolatnyiság":
A sci-fi csupán egyik megközelítése annak, amit el szeretnénk érni: csak a technológia maradt az ember számára, hogy kézzelfogható valóság váljon az eszményi álom. Legalább is így címkézik fel a sci-fit, így válik egyre materiálisabbá.
A történelemkönyvek tapasztalatából ma azt érezhetjük, hogy kicsit felgyorsult ez a technikai fejlődés, az emberek pedig álmodni mernek, de közben a társadalom egyfajta erkölcsi és környezeti örvény körforgásába került (lehet, hogy nem is olyan új ez az örvény, csak már mélyebben vagyunk benne?). Hol van ma a hit? Bár a bibliai történetek több sci-fit (is) inspiráltak, mint gondolnánk, de most nem a vallás tudományos fantasztikus mivoltát akarom bizonyítani – egy hitetlennek biztosan az, egy vallásosnak határozottan nem – ami sajnos egyre többször jelenik meg ilyen köntösben (már a tisztelet sem maradt meg, l. Dan Brown vs. egyház). Eddig legalább akadt egy-egy író, akik igyekeztek megfékezni ezt a dagályt, igazi morális emberi kérdéseket vetettek fel, s köré igazi sci-fi világot teremtett. A sci-fi csupán a technológia és a materiális, csak a fejlődésben hitt emberek világa lesz? Remélem nem…
A múlt héten az MCSE honlapján egyedi képeket tettek közzé egy egy szupernóva felrobbanásáról. Cserna Antal és Szitkay Gábor is lefotózta a páratlan eseményt.
"A sorozat az anyagalaxis lehető legjobb határfényességű megörökítésének
céljából történt, és a digitális technika adta képösszegzési
lehetőségeket kihasználva szeptember 22-e és 26-a között négy éjszakán
ugyanarról a célpontról érkeztek a fotonok. Az első két éjszakán még a
szokásos fénnyel világít a galaxis egyik spirálkarjában az a csomó,
melynek közvetlen közelében a szupernóva felrobban. Korábban csak
szeptember 26-áról találtunk képeket a világhálón, ám itt egyértelműen
látszik, hogy a szupernóva fénye már szeptember 25-én hozzáadódik a
csomó fényéhez, majd 26-án már egyértelmű, hogy valami történik abban a
spirálkarban, ami 100 millió évvel ezelőtt beragyogta az egész NGC 7479
jelű galaxist. "
David Brin a Hasonmás c. filmről beszámol blogján élményeiről...
Ok, a blog kommentárjai alapján gondolom, hogy már biztosan sokan várnak arra, hogy az új Hasonmás c. mozifilmről beszámoljak. Rengeteg e-mailt kapok magáról a filmről (mint az várható is, szóval a tényekkel kezdem. A film alapja Robert Vendetti képregénye, mely néhány évvel a Dettó után jelent meg. Érdemes még megjegyezni, hogy a Dettó forgatókönyvén az egyik legnagyobb forgatókönyvíró dolgozott, Leslie Dixon (Overboard, Mrs. Doubtfire, Pay it Forward). A Paramount Studiosnál már néhány éve körbejárt a forgatókönyv asztalról asztalra, és most itt tartunk, csak hogy érthető legyen a sorrend és az alapötlet érdekei…
Bevallom, amikor az első kötet, a Lord Valentine kastélya szerkesztését elvállaltam, voltak titkolt kételyeim, hogy a korábban már egyszer magyarul publikált, különös sci-fi elemekkel gazdagított fantasy milyen fogadtatásra talál majd 2009 Magyarországán. Nemes István leleményes és remek fordításában, jelentős javításokkal jelentettük meg a könyvet. A Lord Valentine kastélya magában sem lenne elhanyagolandó munka, de igazán a folytatásai, a körülötte kialakuló, a szerző által nagy gonddal és érezhető élvezettel kidolgozott világ teszi értékessé. Ezért is számítok nagy sikerre, az olvasók örömére a most megjelenő Majipoor krónikái kapcsán.
